2016. március 3., csütörtök

Sült céklasaláta lilahagymával, balzsamecettel és zsályával

A tegnapi, hmmm...szénhidrátgazdagabb ebéd után, ma kicsit könnyebb étel került az asztalra. Mivel két napja esik, és nem tudtunk elmenni vásárolni, megint abból kellett gazdálkodni, ami volt itthon. Mivel amíg szezon van, mindig tartok itthon céklát, így ez adta magát, a mélyhűtőben pedig (szerencsére) mindig akad valami hús :)
Csirkecombot sütöttem lassan a sütőben, hasonló szósszal, mint a baracklekváros, csak ez most répalekvárral készült, mellette pedig elkészült ez az isteni, lilahagymás céklasaláta, balzsamecettel, ami tökéletesen kiegészítette a csirkét. Finom, és könnyű ebéd



Hozzávalók:
2 főre

4 db közepes cékla
2 kisebb fej lilahagyma
4-5 evőkanál balzsamecet
1-1 teáskanálzsálya és rozmaring
1-1 teáskanál só és bors
sütőzacskó



A céklát pucold meg, vágd hosszában negyedekre, majd azokat is felezd el hosszában. Szóóval, vágd hosszában nyolc részre ;) A hagymát kb ugyanígy.

Tedd a sütőzacskóba, szórd meg a fűszerekkel, és öntözd meg a balzsamecettel. Zárd le, jól rázd össze, és tedd a sütőbe. Nálam most 160'C-on 90 perc alatt készült el, de ha csak magában sütöd, 180'C-on, kb egy óra is elég neki, csak én általában sajnálom bekapcsolni a sütőt, "csak" a cékla miatt, mikor bármi mellett simán elvan :)

Tálalásnál még morzsolhatsz rá egy kis fetát, de nélküle is nagyon finom

Jó étvágyat hozzá :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése