2015. május 28., csütörtök

Túrógombóc egyszerűen

Nagy sláger itthon a túrógombóc, de nem szeretem elkészíteni, vagyis, nem szerettem, mert soha nem sikerült igazán jól: vagy olyan kemény lett, mint a ping-pong labda, vagy annyira lágy, hogy szétfőtt a vízben. Arról már nem is beszélve, hogy időben össze is kellett állítani, hogy a dara megpuhuljon...szóval macera.

Aztán kipróbáltam a zabpelyhes variációt, és nagyon bevált. Azóta készítem édesen, de sósan is, például hús mellé, köretnek, valamilyen szósszal.



Hozzávalók: 2 főre (és még egy kicsi)

500 g zsírszegény túró (ebből érdemes a krémes, dobozosat használni)
2 db tojás
zabpehely kb két marék (?)
       (annyi, hogy miután kicsit állni hagytad, könnyen formázható masszát kapj) 
2-3 evőkanál nyírfacukor

Keverd össze az egészet, és hagyd állni 15-20 percet. Formázz golyókat, és dobd forrásban lévő, enyhén sós vízbe. Ha feljött a tetejére 1-2 percig még főzd, csepegtesd le, és forgasd meg tk pirított morzsában...vagy mákban, csokidarában...amiben szeretnéd :) Ha köretnek szeretnéd, a cukrot és a morzsát hagyd ki.
Ha ilyen mini golyókat készítesz (3-4cm átmérőjű), akkor mire feljönnek a víz tetejére, már kész is van.
Nálunk tejföllel és porított xilittel a csúcs :)


2015. május 26., kedd

Ebédre: zöldséges,csirkés bulgur

Gondolom nem vagyok egyedül a problémámmal, hogy állandó agyalásban vagyok, hogy mit főzzek ebédre. Mert persze minden nap valami más, valami egészséges, de ne legyen nagyon macerás, viszont mégiscsak legyen változatos...
Mára ebből ez lett:






Nem is tudom, minek nevezzem...mondjuk: brokkolis, csiricombos bulgur, joghurttal
Egyébként várakozáson felül finom lett, és szerintem bármilyen zöldséggel könnyen, és gyorsan elkészíthető. És nem elhanyagolható szempont, hogy az egész egy edényben készült :)

Hozzávalók: 3 főre (bár nálunk a harmadik a csemete, azért az Ő kapacitása kisebb, úgyhogy inkább 2)

3 csirkecomb filé
2 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 brokkoli / 0,5 kg
kb 100g bulgur
görög joghurt
1 evőkanál kókuszolaj
só, bors, provence-i fűszerkeverés, vagy bármilyen, amit szeretsz

A hagymát vágd apró kockára, és piritsd meg az olajon. Ha üveges, mehet rá az összenyomott fokhagyma, és a kockára vágott cs.comb. Pirítsd amíg kifehéredik, sózd, borsozd, majd add hozzá az apró rózsákra szedett brokkolit. Szórd meg a fűszerrel, és öntsd fel kb 3x annyi vízzel, mint a bulgur. Tedd a sütőbe letakarva 160'C-ra, kb 15-20 percre. Végül mehet bele a bulgur. Érdemes megkóstolni, és kicsit utána sózni, ha nem lenne elég. Told vissza a sütőbe, még kb 15-20 percre, amíg a bulgur megszívja magát a fincsi fűszeres szafttal. Érdemes a végén levenni a fedőt, hogy a felesleges lé elpárologjon. Ha kész, takard vissza, hogy amíg megterítesz, had álljon a gőzben. Tálalásnál egy kanál joghurttal bolondítsd meg :)
Jó étvágyat! :) 

2015. május 25., hétfő

Zserbó, liszt, és tojás nélkül

Mikor néhány évvel ezelőtt először kezdtem el foglalkozni a tudatos táplálkozással, hamar rátaláltam Gitta nyersétel blogjára. Bevallom a nyerskaja valahogy nem fogott meg, de mivel (ha még esetleg nem tűnt volna fel valakinek... :) ) elég édesszájú lévén, az így készült édességek annál jobban. Az elsők között volt ez a nyers zserbó recept, amit magam is elkészítettem, és - hát igen - szerelem volt első találkozásra <3

Ha szereted a zserbót, ezt mindenképpen meg kell kóstolnod, mert egyszerűen mesés, sőt, még azt is megkockáztatom, hogy jobb, mint a hagyományos :)

Egyébként tegnap vittem belőle nagymaminak...azt mondta, hogy többet nem csinál hagyományosat (pedig az is isteni :) ), mert ez kevésbé macerás, és szerinte finomabb :) Most őszintén, kell ennél nagyobb elismerés? <3



Hozzávaló:

4 db aszalt almalap (csinálhatsz otthon, vagy rendelhetsz neten)
két nagy marék, kb 200g dió, néhány órára beáztatva
3-4 evőkanál méz (ízlés szerint, érdemes kóstolgatni)
fél citrom leve
2 kiskanál fahéj

(itt egy kicsit csalok, mert az étcsoki nem férne bele a nyers kosztba, de nálam simán :))
50 g étcsoki, felolvasztva, a tetejére.

Ha nagyon ráérsz, és nem vagy egy türelmetlen típus, akkor miután leszűrted, és papírtörlővel felitattad a vizet a dióról, sziszifuszi munkával le tudod szedni róla a barna hártyát. (sokkal lágyabb lesz az íze, de ha nem, az sem probléma) Én általában az egyharmadáig jutok, utána az egészet bevágom az aprítóba, és krémesre zúzom. :P A többi hozzávaló érdemes egy villával hozzákeverni, mert a méz miatt az aprítóban nagyon ragadni fog, nehéz jól összedolgozni. A masszát oszd három részre, és kend rá az első adagot az első lapra. Rás a következő, és így tovább, amíg el nem fogy... A végén, a legfelső lapra mehet az olvasztott csoki. Tedd hűtőbe, hogy megdermedjen, és már neki is eshetsz. :)

2015. május 21., csütörtök

Bolti májkrém? Naneeem :)

Ritkán készítek önmagában májkrémet, nálunk inkább ez amolyan maradékmentő kaja, sőt, inkább, ha valamilyen májas ételt készítek, kicsit nagyobb adag májat teszek bele, hogy maradjon. Így mindig változatos lesz, és nem utolsó szempont, a boltival szemben, hogy nem szalonnabőrkét eszünk, röhejesen alacson májtartalom mellett...a többi összetevőt inkább hagyjuk is...
Reggelire, vagy vacsorára, lilahagymával, paprikával, paradicsommal...nyami :)






Ha kedvet kapsz, így készítsd a legegyszerűbben:

Ha húsleves készül, egy kevés levesben főzz meg néhány csirkemájat, egy gerezd fokhagymát, kisebb hagyma negyedét. Ha megfőtt, az egészet (levessel együtt) turmixold össze, ízesítsd ízlés szerint (mustár, majoránna, só, bors)

Ennek az alapja, most, zöldborsós májragu volt. A maradék néhány darabot, a szafttal együtt turmixoltam.

...de csináltam már mustáros máj maradékaként is :)  

Érdemes melegen turmixolni, hogy lágy, egynemű legyen a krém. Ne ijedj meg, ha nagyon hígnak találod, miután kihűlt, már nem lesz az :)

2015. május 18., hétfő

Epres morzsasütit mindenkinek :)


Nem ma készült, de mivel szezon van, még nem vagyok vele elkésve:
A legjobb dolog, ami maradék eperrel történhet (szerintem :) )
Egyszerű, hamar elkészül, és naaagyon finom :)






Hozzávalók kb 2 adaghoz: (nem mértem a pontos mennyiségeket, de nagyjából ezek az arányok)
 

35-40 dkg eper megtisztítva
5 dkg apró szemű zabpehely
10 dkg zabpehelyliszt
lágy nádcukor
nyírfacukor
kb 5 dkg kókuszzsír (hűtőállagú)
néhány csepp citrom
 

Szórd alulra az epret, facsarj rá néhány csepp citromot, kedved szerint szórd meg a nádcukorral. A zabokat keverd össze, ízesítsd egy kevés nyírfacukorral (kb 1 evőkanál) morzsold össze az egészet a kókuszzsírral. Mehet az egész az eper tetejére. Süsd 160'C-on, amíg az eper megsül, és szép aranybarna nem lesz a teteje. Hagyj másnak is! ...vagy legalább próbáld meg :)

2015. május 13., szerda

Friss "péksütit" reggelire!

Ritkán állok neki reggel sütni, de találtam egy receptet Fitmami oldalán, ami nagyon húzta a hajam. Ma végre rászántam magam...bár ebben az is közrejátszott, hogy tegnap nem gondoskodtam reggelinek valóról, hogy ne sinkófáljam el a dolgot :)

Lenmagos-sajtos párnácska, egyszerű és nagyon finom recept, ami könnyen és sokféleképpen variálható. Az eredeti recepthez képest kicsit változtattam a használt liszten, illetve nálam más lett a töltelék.
Ha unod a szokásos reggeliket, próbáld ki ezt :)

Hozzávalók:

100g zabpehelyliszt
50 g lenmagliszt
1 pohár natúr joghurt
1 tk búzasikér (elhagyható)
1 kk só
1 tk sütőpor

A töltelékhez:
4 evőkanál előzőleg már lecsepegtetett tejföl (ebből egyébként remek krém is készíthető reszelt sajttal, vagy bármilyen zöld-fűszerrel)
4-5 szelet sonka apróra kockázva
reszelt sajt
snidling apróra vágva

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 200'C-ra
Az összes hozzávalót gyúrd össze, egy viszonylag laza, könnyen gyúrható tésztát kell, hogy kapj. (Ha nem, egy kis víz segíthet rajta) Lisztezett deszkán nyújtsd ujjnyi vastagra, kend meg egy kis olíva olajjal, hajtsd ketté. Ezt ismételd meg még egyszer, mint egy leveles tésztánál. Ha megvagy, nyújt a kívánt vékonyságra,
Tegyél kis halmokat a töltelékből a tésztára, hajtsd rá a tészta másik oldalát, és nyomkodd le alaposan. Majd darabold szét. A tetejét is megkenheted egy kis olívával, és mehet rá egy kis reszelt sajt. Nekem ebből az adagból 4 darab lett.
Mehet a sütőbe, de vedd vissza 150'C-ra. 10 percig süsd, majd vedd feljebb a hőfokot még 5 percre, hogy kicsit megpiruljon a sajt.
Jó étvágyat :)

2015. május 11., hétfő

Szülinap, grillparti és karamelltorta

Hétvégén Édesanyám 60. szülinapját ünnepeltük <3
Végre jó idő volt, úgyhogy megejtettük az idei, első grillpartit is, és mivel anyuci kedvence a karamell (minden formában), naná, hogy karamelltortát kapott.

Délutáni harapnivalóként egy hamburger, grillezett csirkecombbal, és természetesen házi hambi zsömivel, tzatzikivel és sok zöldséggel :)

És persze a torta...
Egyébként nem vagyok egy nagy piskótamágus...sosem lesz szép magas a végeredmény, de az a mostani piskóta tökéletesre sikerült :) Az eredeti tortarecept egyébként egy Ráma sütiskönyvből van, de az abban lévő vajas krémtől a hajam is égnek állt, úgyhogy kedves barátnőm, aki cukrász, kisegített egy isteni tejszínes karamell-krém recepttel.

(Recept hamarosan)


 Mégegyszer (előre is) nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánok a világ legjobb anyucijának! <3

2015. május 7., csütörtök

Zöld meglepi a sütőböl

Ismét egy étel, ami szerintem sokkal finomabb, mint az "eredetije", pedig (az előző életemben) azt is nagyon szerettem :)
Szafi oldalán találtam ezt a csodás receptet, a brokkoli borzaskát.






Hozzávalók:

500 g csirkemellfilé
zabpehelyliszt a forgatáshoz

A bundához:
300 g brokkoli (nyersen)
40 g zabpehelyliszt
3 tojás
1 gerezd fokhagyma
só, bors

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk és zabpehelylisztbe forgatjuk. 
A bundához a nyers brokkolit és a fokhagymát aprítógépben ledaráljuk, majd besózzuk. 
Kb. negyed óra múlva kifacsarjuk a levét és kikeverjük a zabpehelyliszttel, a tojásokkal és a fűszerekkel. 
A zabpehelylisztes csirkemelleket alaposan megforgatjuk a masszában 
Sütőpapíros, vékonyan olajozott tepsibe tesszük a szeleteket, és csepegtetünk néhány csepp olajat a tetejére is. 
170 fokos légkeveréses sütőben kb fél óra alatt kész. Félidőben érdemes megfordítani, hogy mindkét oldala szép piros legyen.

...én egy kis tejföllel is nyakon öntöttem :D :D

2015. május 5., kedd

Csokitorta, kis (naagy) csavarral

Már régóta szemeztem ezzel a recepttel, de mindig csak tologattam az kipróbálását. Valami mindig hiányzott hozzá, vagy egyszerűen csak nem volt alkalom. Aztán a végén két különbözőből "gyúrtam" össze a saját változatomat :)
Viszont most, anyanap alkalmából végre megszületett, és azt hiszem mondhatom, hogy sikere volt :)
...mindenesetre azt csak a kóstolás után árultam el, hogy miből van :) Nem, mintha anyu, vagy nagymami (esetleg keresztmami) ne lennének vállalkozó kedvűek, de azért mégis, na... :D





Nyers csokitorta
Ez az adag egy 20cm-es tortaformára volt elég

Alap:
100g mandula
200g datolya (maggal együtt, kimagozás után nem mértem)
ha nagyon "szottyos" lenne, egy kis kókuszliszt mehet bele, én kb egy evőkanállal tettem bele

A mandulát (ha van időnk) érdemes néhány órára beáztatni (ha nem, az sem tragédia) utána lecsepegtetni, és mehet az aprítóba. Őröld meg, utána mehet hozzá a kisebb darabokra szabdalt datolya. Őröld tovább, amíg össze nem áll a massza. (ha kell, itt mehet bele a kókuszliszt)

Béleld ki folpakkal a tepsit, és nyomkodd bele szuszmákot (egyébként marha finom, már így is :) )

A krém:
3 érett avokádó (kb 3 naposak, amikor még nem barnul, de már isteni krémes)
kb 80g cukrozatlan kakaó
kb 100g cukor (én eritritet használtam, porrá őrölve abból kicsit több kellett) mindenképpen kóstolgass! érdemes valamilyen porcukrot, vagy folyékony édesítőt használni, mert a krisztály nem oldódik, olvad fel benne
1 evők. rumaroma (kihagyható, de igazán pikáns lesz tőle)
8 g útifűmaghéj (szerintem akár ez is elmaradhat, de én féltem, hogy nagyon lágy lesz a massza...nem lett az)
2 tk (bourbon) vanília por, vagy vanília kikapart belseje
1 csipet só

Az avokádó mehet az aprítóba, és szép krémesre keverjük. Ebbe mehet az összes többi. Ha kész, az egészet rákenjük az alapra, és mehet kicsit állni a hűtőbe.

Nekem sajna nem fért be ez a mennyiség a gépbe, és ezért nem lett elég habos, ezért lett szegény, ilyen kis csúnyácska. De tényleg isteni, érdemes kipróbálni, ha valami különlegessel szeretnénk meglepni magunkat, vagy kis családunkat :)



További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :)





2015. május 2., szombat

Sportszelet a konyhából :D

Bevallom, soha nem jutott volna eszembe, hogy nekiálljak az otthoni csokigyártásnak, ha nem kóstolom meg a házi snickerst. Nnna...onnantól elvesztem...
Utána nem sokkal férjemmel álltunk az egyik üzlet kasszájánál, és épp azon nosztalgiáztunk, hogy szerettük gyerekkorunkban a sportszeletet, és, hogy már asz sem a régi, mikor Zoli megkérdezte, hogy ilyet nem tudunk-e otthon prezentálni. Hát, gondoltam próba-cseresznye...annyira nem lehet elrontani :D





A recept (a mennyiségek csak kb, mert nem mértem, de a végén egy sűrű, majdnemcsak gyúrható masszát kell, hogy kapjunk):

1 közepes banán
80 g kókuszliszt
100 g zabpehelyliszt
30 g mogyi-csokis fehérjepor
2 evőkanál holland, zsírszegény kakaópor
1 evőkanál eritrit
20 ml rumaroma
1 tk vaníliaaroma
Az egészet összegyúrjuk, de azért érdemes közben kóstolgatni :)

100 g étcsoki (50-60%) felolvasztva: a felét simítsd egy sütőpapírra, dermeszd meg, kend rá a kész masszát, a tetejére mehet a maradék olvasztott csokesz. Nekem úgy lett szépen szeletelhető, hogy fél óra hűtés után, mikor a csoki már megdermedt, éles késsel daraboltam (így nem tört a csoki)
Fogyasztás előtt (mármint, ha meg tudod állni), érdemes minimum 2-3 órára a hűtőben hagyni, hogy minden alaposan megdermedjen.

További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :)

2015. május 1., péntek

Rántott máj, olajszag...és (szinte) olaj nélkül? Naná!

Itthon nagy kedvenc a rántott máj...meg a hús...meg a persze a sajt is, de azért azt mostanában végképp nem eszünk.
Viszont a bő olajban sütés aztán meg végképp nem opció (bár ez már évek óta nem az). Eleinte csak a csirkemellet "rántottam" a sütőben, de a máj ugyan olyan jól viseli a folyamatot, mint bármelyik másik husi.
...és a legszebb az egészben, mármint amellett, hogy nem kell két napig szellőztetni, hogy végre ne lehessen ráfeküdni a masszív olajbukéra, hogy az egészhez elég egy evőkanál kókuszolaj :)

Semmi faxni, máj besóz, bele a felvert tojásba (a lisztet is el szoktam sinkófálni, mert tulajdonképpen, minek is??) aztán a tk morzsába. A szilikonos ecset jó barátom: lekenem a sütőpapírt a tepsiben, mehetnek rá a kabátos srácok, és kicsit megtunkolom a tetejüket is a kis ecsetkémmel. Előmelegített sütőben...kb 25 perc...sosem mértem, akkor jó, ha szépen megpirult. Érdemes félidőben megfordítani, hogy egyenletesen süljön.
Szerintem sokkal finomabb, mint a hagyományosan elkészített társa, mert nem szívja meg magát az olajjal, viszont isteni krémesre sül :)

Bár krumplit mostanában nem nagyon eszünk, de a piacon nem tudtam ellenállni a pici bogyós újkrumplinak. Azért egy kis párolt répa és egy adag tzatziki is volt mellé :D



További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :)