2015. július 30., csütörtök

Brownie, de nem ám akármilyen

Édesszájú lévén imádom a brownie-t (van olyan, aki nem?) de visszatart tőle az az iszonyat mennyiségű vaj és cukor, ami benne van. A sima liszt, meg a csoki is, de ezekkel még valahogy megbarátkozom, de egy olyan süti, aminek a receptje általában úgy kezdődik, hogy 20 dkg vaj, nna, az nem jöhet szóba :P
Ezért is örültem nagyon ennek a receptnek, amit az instán találtam. Kicsit variáltam ugyan rajta, de inkább csak azért, mert nálunk nem nagyon láttam még pl: kész almaszószt...

Egyébként nemcsak, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hanem úúúristen mennyire finom :)



Hozzávalók:
ez egy elkeserítően kicsi tepsire elég: kb 18x18-as, de igaz, hogy mivel elég tömény, sanszos, hogy az ember nem falja fel egyszerre az egészet...bár elkél egy kis önuralom...

1/2 csésze barnarizsliszt
1/4 tk sütőpor
1/4 tk szódabikarbóna
csipet só
1/3 csésze cukrozatlan kakaó
1 tojás
1/2 csésze méz
1/2 csésze almaszósz
2 ek kókuszolaj
1 tk vaníliakivonat, vagy nálam most szárított vanília

Először készítsd el az almaszószt, mert amíg fő, addig készülhet a többi. Ehhez egyszerűen egy almakompótot készítettem, fahéjjal, szegfűszeggel, és egy egészen pici édesítővel. A fél csésze szósz, kb 1 nagyobb, vagy másfél kisebb almából lett. Ha megfőtt, turmixold simára, annyi főzőlével, hogy közepesen híg pépet kapj...legalábbis én ilyennek képzelem az almaszószt. :)
Közben melegítsd fel kicsit a mézet, és add hozzá a kakaót. Mire alaposan összekevered, olyan lesz, mint az olvadt csoki. Azért vigyázz, nehogy megégjen, és megkeseredjen. Picit tedd félre hűlni.
Verd fel a tojást, kifehéredésig, jöhet bele a liszt, a sütőpor, a szódabikarbóna, és a só. Keverd el, és ne lepődj meg, mert tök száraz és sűrű lesz. Most mehet a szósz, majd később a "csoki" és az olaj.
Mostanra már könnyű, és laza állagúra kellett, hogy változzon.
Bélelj ki sütőpapírral egy tepsit (ha neked sincs ilyen méretű, akkor egy nagyobbat alakíts át kisebbre, én is ezt tettem némi alufóliával és egy dunsztos üveggel) kicsit kend meg kókuszolajjal, nehogy leragadjon.
180'C-ra előmelegített sütőben, hőlégkeverésen, kb 18 perc alatt készül el. Azért néha nézz rá, nehogy kiszáradjon. :)



Amikor még melegen megkóstoltam, hihetetlenül lágy és kicsit ragacsos volt, amilyennek egy brownienak lennie kell. Kicsit aggódtam, hogy, ha kihűl, kiszárad, de nem! (Sajnos) hidegen is tökéletes! 

2015. július 27., hétfő

Esős délutáni program: Házi kókusztej, és köleskása barackkal

Ez most kicsit olyan volt, mint amikor az ember a gombhoz veszi a kabátot, vagy az én esetemben a kulacshoz a biciklit...
Tegnap láttam a Cleaneating oldalon egy kókusztej elkészítést, és ki akartam próbálni. Egyébként már régóta készülök rá, de valamiért mindig elmaradt. Pedig imádom a kókuszt, de a bolti kókusztej, vagy inkább kókuszital, nem a kedvencem. Arról nem is beszélve, hogy agyrém drága...
Viszont itthon secperc alatt elkészül, tulajdonképpen tényleg nulla forintból, hiszen a hozzá használt kókuszreszelék is felhasználható.

 A recept: (kb az arányok)

Nálam most a zacskóban volt:
180 g kókuszreszelék (érdemes megnézni a csomagolást, hogy ne olyan legyen, amit kén-dioxiddal fehérítettek)
60 ml forróvíz
Egyszerűen ráöntöttem a forróvizet a kókuszra, és két-három órára otthagytam.
Utána beleborítottam egy tetra pelenkába, vagy bármilyen, más lazább szövésű textilbe, és alaposan kinyomkodtam.
Az eredmény: isteni, krémes, ízesítés nélkül is enyhén édes kókusztej. Néhány perc alatt már el is kezdett szétvállni, az ott a kókuszzsír :) Szobahőmérsékleten olvad újra.
...nnna, erre nálam nem volt ideje, először is Gréti is imádja, úgyhogy szépen betolt egy pohárral, aztán a maradékból ment a köleshez. (egyébként ezt is valahol a neten láttam)





Köleskása hozzávalók 2 főre:

80-100 g köles
3-4 szem érett őszibarack
kb 2 dl kókusztej
2 evőkanál a maradék kókuszreszelékből
édesítő ízlés szerint

A kölest tedd fel főni 2x-es vízben (én itt nyomtam bele egy pici édesítőt), ha elforrt, mehet bele a kókusztej, kókuszreszelék, és az apróra vágott őszibarack. Forralj rajta mégegyet, és picit hagyd állni lefedve. Én például addig elmosogattam, és eltakarítottam a romokat, mert komolyan, mindenhol kókuszreszelék volt :P
Langyosan az igazi :)

2015. július 26., vasárnap

Nyers cukkinipörkölt

Komolyan...én jól bírom a meleget, sőőőt, kifejezetten szeretem, de ami az elmúlt héten volt, az már igazán túlzás. De most, hogy végre kicsit enyhült az idő, kipróbáltam egy receptet, amit még a nyaralás előtt találtam, de annyira még én sem vagyok elmeroggyant, hogy a héten bekapcsoljam a sütőt! :P

Az eredeti recept Gitta nyersétel blogjáról származik, úgyhogy ez Nála főétel, és ehhez készít köretet, de mivel mi nem vagyunk vegánok, és a nyers ételeket is inkább a változatosság miatt készítem, így köretként készítettem a sült csirkecomb mellé. Remélem még nem készül Gittáéknál a woodoo babám... :D

A recepten nem nagyon variáltam, csak a paprikát cseréltem paradicsomra, mert az volt itthon, illetve kicsit több lett a fokhagyma. + az aszalógépet most hagytam pihenni és inkább bevágtam a sütőbe 50'C-ra



Hozzávalók: (nálam)

(opcionális) 1 darab férj, aki hajlandó bármit megkóstolni, általában előítélet nélkül  - egyébként jóízűen megette, azt mondta, jöhet máskor is, úgyhogy ízlett neki <3

3 kisebb cukkini
2 közepes lilahagyma
1 nagyobb luculus paradicsom

az "ízesítéshez"
2 evők kókuszolaj
2-3 gerezd fokhagyma
2 evők szójaszósz
nagyobb csipet bors és pirospaprika
petrezselyemből néhány szál aprítva
1 evőkanál majoranna

Vágdd a  cukkinit gyufaszálnyira, a hagymát vékony csíkokra, a paradicsomot vékony félkarikára.
Az olajba keverd bele a fűszereket, és a fokhagymát, majd öntsd vele nyakon a zöldeket. Jól kutyuld el, a legjobb, ha kézzel esel neki, és jól belemaszírozod a cuccot.

Simítsd sütőpapírral bélelt tepsibe vékonyan, hogy jól átjárja a levegő. Ez a mennyiség nekem 2 tepsit töltött meg. 50'C-on, légkeveréssel, és ha lehet nyitott ajtóval süsd, hogy a keletkező gőz távozhasson, és ne főjön, hanem "süljön", aszalódjon. Azért arra készülj, hogy ez nem egy gyorsan elkészülő kaja, úgyhogy hagyj időt. Nálam kb 2 órát töltött a sütőben. De közben elkészült a csirke, meg a holnapi ebéd is :)


2015. július 11., szombat

Összegzés?...számvetés?...fene tudja

Ma reggel viszonylag korán, és viszonylag frissen ébredtem. Na, azért nem magamtól, de valahogy jó időben hallottam mocorogni Csöppemet, és a néhány perc alatt, amíg megnéztem, hogy minden rendben van, simi, takaró, puszi...fel is ébredtem. Nem tudom, mi lehetett az oka, de egészen nosztalgikus hangulatba kerültem, és arra gondoltam, hogy akit érdekel, avval megosztom a hajnali gondolataimat :)
Na, annyira nem voltak ezek mélyenszántók, azért mégiscsak öt ötvenet mutatott az óra, de hátha motivál Téged, aki ezt most olvassa.

Amikor év elején belevágtam azt a bizonyos fejszémet ismét az életmódváltásba és a tornába, bevallom nem volt más célom, minthogy megszabaduljak a felesleges kilóimtól. Gondolom ismered az érzést, amikor utálsz bárhova is elindulni, akár csak bevásárolni is, mert nem szereted azt, amit a tükörben látsz. Azt, hogy bármit rángatsz elő a szekrényből, az kicsi, rövid, szűk, vagy ha rád is jön...hát inkább hagyjuk. ...és a legrosszabb az egészben az, hogy ezek azok a cuccok, amik nem olyan régen még tökéletesen álltak rajtad.
Mondhatod, hogy felszínes vagyok, és hogy örüljek, hogy itt a csodás, és egészséges lányom, és én ezért minden nap hálát adok, de szerintem kell az, hogy egy nő, egy anya (is), igenis jól érezzem magát a bőrében.

Amikor januárban fejest ugrottam ebbe az egészbe, és diétázni kezdtem, meg is indultak a kilók lefelé, de valahogy azt éreztem, hogy ez így nem fog menni. Hogy fel fogom adni, és ismét olyan lesz a nyaram, mint az előző. Aztán rátaláltam Gyerünk Anyukám Nórira, elkezdtem tornázni, és büszke voltam, magamra, hogy ment, bírtam, még úgy is, hogy az elmúlt néhány évben nem nagyon sportoltam. Egyébként, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azelőtt is inkább fellángolások voltak: edzőterem, aerobik, step aerobik, flexibar...volt ott minden...de néhány hét, esetleg hónap után, mindig találtam valami ürügyet, amiért abbahagytam. De most valamiért másképp volt. Hetente kétszer tornáztam itthon online Nórira, és jó volt, jól esett, még akartam :) Aztán valamelyik este valami kalóriatáblázatot kerestem, és belefutottam az egyik oldalon az Insanitybe, belenéztem, és azt éreztem, hogy ez egy iszonyú nagy kihívás a számomra. Másnap, február elsején megcsináltam az első fit testet, és teljesen magával ragadott. Kicsit féltem, hogy ez megint csak egy fellángolás, azért is kezdtem el írni ezt a blogot, hogy legyen valami, ami...nem is tudom...továbbvisz. És teltek a napok, és a hetek, és nem így történt. Sőt, pont az ellenkezője. esténként vártam, hogy másnap délelőtt végre megint ott ugrálhassak a monitor előtt :) A mérleg egy deka fogyást nem mutatott, de láttam, éreztem, hogy van eredmény. Hogy minden könnyebb, hogy nem vagyok fáradt folyton, hogy nem fulladok ki, és nem ég a lábam, mire felgyalogolok a lépcsőn (na jó, azért azt tudni kell, hogy nálunk naaagyon sok a lépcső). Hogy lazább a naci, rám jön, ami addig nem. És egy idő után, már más is észrevette, és igen, ez nagyon jó érzés :) és mindezek mellett, vagy mindezek miatt, nem okozott gondot a (azért legyünk őszinték, szigorú) étrend betartása. Főleg, hogy újra felfedeztem a régen használta alapanyagokat, sőt, sok újat is találtam mellé. És persze a konyhatechnika sem mindegy, de ebbe most nem is menjünk bele.

Most július van, eltelt fél év, és jól érzem magam. Minden tekintetben. Szeretek és szeretve vagyok, és szeretem magam. Ma már elképzelhetetlennek tartom az életem sport nélkül. Ha kimarad néhány nap, mert nem úgy jönnek össze a dolgok, vagy cirka 50 fok van a lakásban, iszonyúan hiányzik. Már nem azért csinálom, mert "kell", hanem mert így jó! Mostanra ott tartok, hogy mivel jövő héten Velencén vagyunk, se internet, se számítógép, elkezdek futni. (Világ életemben utáltam, de valamiért most vágyom rá...tényleg nem vagyok normális... :P )

Nem akarok kampányolni semmilyen mozgásforma mellett, azért írtam le a történetem, mert úgy gondolom, az a fontos, hogy megtaláld azt, amiben Te leled örömöd. Legyen az bármi. Csak érezd tőle jól magad.
A végére egy előtte-utána kép, 4 hónap eredményével :) (a diétát két hónap után abbahagytam, és maradt a cleaneating, azóta is :) )

Számokban:
A kezdetek:

derék: 71cm
csípő: 104cm
comb: 59cm
súly 65 kg

és a 9 hét után:

derék: 66cm
csípő: 98cm
comb: 56cm
súly 60 kg

4 hónap után:

derék: 63cm
csípő: 96cm
comb: 54cm
súly 58 kg

2015. július 5., vasárnap

Mezítlábas park

A cirka 50 'C ellenére a mai napot nem a strandon töltöttük. Végre sikerült rávennem a férjem, hogy menjünk el Tabajdra a mezítlábas parkba. ...megjegyzem, ezen én lepődtem meg a legjobban, mert nem az a mezítlábas fajta. Ehhez képest hamarabb lekapta a cipőjét, mint én, ami nagy szó, mert én viszont imádok mezítlábazni :D

Egyébként a park remek, igényesen kiépített, és karbantartott pályákkal. Sehol eldobott szemét, csikk, ami nem tudom, hogy az odalátogatók kulturált viselkedését, vagy a nagyon felkészült karbantartókat dicséri, de mindegy is. Volt árnyékos (ingyenes) parkolási lehetőség, közvetlenül a parknál, és mobil wc is. Hiába volt vasárnap, nem volt tömeg, bár ezt lehet, hogy inkább az időjárás számlájára kellene írnom - minden épeszű ember strandon volt :)

Ami kicsit csalódás volt, hogy nagyon hamar végig lehet sétálni a parkon. Ahhoz képest, hogy Budapestről egy óra az út, kb ennyi idő alatt bőven, lassú tempóban bejárhatsz mindent. Nem biztos, hogy érdemes ezért ennyit autózni. Viszont ha pl Velencéről jövet-menet útba ejted, úgy szerintem remek móka, gyerekekkel is.
...mondjuk, nálunk Gréta még nem volt annyira bátor, hogy cipő nélkül végigsétálja, de élvezte a környezetet, és az ide-oda rohangászást, amitől mi persze frászban voltunk, mert néhol elég keskeny az út, és vagy a saras patakba (piócákkal is felszerelve :) ) vagy a hegyoldali susnyásba borulhat be. Mindegy, megúsztuk esemény nélkül, és néha sikerült rávenni a mezítlábra is :)







A park oldalát itt találjátok: Mezítlábas park

2015. július 4., szombat

Reggeli torna a szabadban, és rizseshús, rizs nélkül :)

Remek kis nap volt ez a mai :) Gréti, mióta átköltözött a nem rácsos, naaagy ágyba, szuperül alszik, végig egész éjjel, amitől bevallom én is sokkal kisimultabb vagyok, reggelente magamtól ébredek, ami persze azért is van, mert a tetőtérben alszunk, és mivel marha meleg van, nyitva van a fejük felett az ablak, ami miatt viszont világos van, és még a környék zajai is telibe hallatszanak, na de azért mégiscsak magamtól, na! :)

Szóval, hat tizentötkor szem kipattan, szokásos reggeli hercehurca, és már úton is voltam örömtornázni Gyerünk anyukám Nórival a Millenárisra. :)

Aztán persze rohanás haza, gyors piacos beszerzés, és főzés. Nna, ebből csak azt akartam kihozni, hogy ez egy jó kis gyors kaja, ami mellett nem kell álldogálni, csak összedobod, és annyi.

Ahogy mondtam, olyan az íze, mint a rizses húsnak, csak rizs nélkül, merthogy bulgurral készült a szentem. Igazi könnyű, lágy és krémes nyári fogás.

Egyébként érdemes tudni a  bulgurról, hogy tulajdonképpen tört búza. Előfőzött, szárított búzaszemek, melyek különböző méretben kaphatók a rizsszemnyitől az egészen apróra őrölt változatig. A búzaszemeket általában hántolják, majd előfőzik, és sok helyen még mindig a napon szárítják.
Gazdagabb rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban, mint a rizs vagy a kuszkusz. Glikémiás indexe 46, míg a sima rizsé 70-90 körül van. B-vitamin és vas is van benne jócskán, ezért nagyon sok dietetikus javasolja a fogyasztását.





Hozzávalók (kb 3 adag)

1 csirkemell filé
1 fej vöröshagyma
1 paprika
2 db paradicsom
1 kisebb cukkini (elhagyható, vagy más zöldséggel helyettesítheted, pl brokkoli)
1 csésze bulgur
só, bors, koriander (vagy más zöldfűszer, amit szeretsz, vagy van otthon)
1 evőkanál kókuszolaj

Előbb készítsd el az alapot: az olajon dinszteld meg a kockára vágott hagymát, paprikát paradicsomot. Ha puha, öntsd fel kb fél dl vízzel, és pépesítsd a botmixerrel. (Ez az alap különben remekül használható pöri alá is, így minimális zsiradék hozzáadásával, igazán sűrű szaftot tudsz készíteni). Én ezt úgy szoktam csinálni, hogy átöntöm a mixer poharába, mert így legalább nem lesz szutymákos az egész konyha. A lábosban maradt "kenés" elég is arra, hogy megpirítsd benne a kockákra vágott cs. mellet. Ha ezzel megvagy, öntsd nyakon az alappal, rotyogtasd kicsit, közben fűszerezd meg. Ezután mehet a bulgur és a kockára vágott cukkini. Az egészet öntsd fel a bulgur kétszeres mennyiségű (uuu...fura mondat) vizzel. Fedőt rá, és hagyd ott kb 20 percre. Azért néha érdemes egyet-egyet keverni rajta. Ha a bulgur puha, már kész is vagy :)
Tálalásnál, ha szereted, lágyítsd egy kis natur joghurttal. Mi ma koviubival egészítettük ki. :)