2016. január 28., csütörtök

Sajtkrém forever

Mert sajtkrém nélkül lehet ugyan élni...de minek... :D
Tudod, van nekem ez a készétel "fóbiám"...na, ez a sajtk-rémeknél még erősebben jelen van, mert amellett, hogy szerintem annyira műanyag, hogy nem igazán alkalmas emberi fogyasztásra, ráadásul még a gyomrom sem bírja. Cserébe imádom... úgyhogy kell valami helyette. Eddig a tejfölt csepegtettem le néhány nap alatt, és ízesítettem mindenfélével (egyébként ez nagyon finom, érdemes kipróbálnod), de ma abból gazdálkodtam, ami itthon volt :)
És a végeredmény kifejezettem jól sikerül :)



Hozzávalók:

100g feta sajt (vagy krémfehér)
2-3 evőkanál görög joghurt
1 közepes fej lilahagyma (apró kockára vágva)
bors

Borítsd össze, keverd krémesre, kend pirítósra, és ess neki :)

Zöldséglepény

Mivel hagyományos köretet nem nagyon eszem, és az sült, párolt, nyers zöldségek egy idő után bizony unalmasak, szívesen készítek ilyen, és ehhez hasonló zöldséglepényeket.
Könnyen elkészül, és jól variálható, aszerint, hogy éppen mi van otthon.
Most így készült:



Hozzávalók:
2 kiadós adag

1/2 kg sárgarépa
1 nagyobb fej vöröshagyma
3 tojás
2 evőkanál csicseriborsóliszt (na, nehogy azt gondold, hogy volt itthon, csak bevágtam egy marék, szárított csicseriborsót a kávédarálóba, és lezúztam :)
4-6 evőkanál zabpehelyliszt (attól függ, mekkora a tojás, illetve mennyi levet ereszt a répa)
2 evőkanál petrezselyem
só, bors
Ja igen...találtam egy fél céklát a hűtőben, azt is belereszeltem :)



A répát tisztítsd meg, és reszeld le a nagylyukú reszelőn. Én először két tojást tettem hozzá, de kevésnek bizonyult, úgyhogy ment utána mégegy, az összes többi hozzávalóval együtt. Keverd össze, és kicsit hagyd állni. Ha nagyon híg lenne, némi zabpehelyliszttel tudod sűríteni. Egy viszonylag laza állagú, "masszát" kell, hogy kapj.
Teflonserpenyőben sütöttem, az első adag alá kentem kb negyeb evőkanál olívaolajat, de a többi alá már az sem kellett. Alacsony lángon készítsd, hogy szépen átsüljön. Kb 7-10 perc, mindkét oldalon.
Nálam most készült hozzá még egy görög joghurtos mártogatós is, fokhagymával, bazsalikommal, egy pici olívaolajjal :)


2016. január 26., kedd

A tuti, bevált, pizza recept

...amit, ha egyszer kipróbálsz, soha nem készíted másképp, mert nem elég, hogy naagyon finom, baromi egyszerű, és nagyon hamar elkészül. Az ideális recept, ha fél óra (komolyan, nem túlzok) alatt akarsz főtételt az asztalra.
Ez az adag két, kb 32 cm átmérőjű pizzára elég, úgyhogy elég emberes adag :)



A képen viszont egyenlőre most egy olyan pizza van, aminek a tésztája fele-fele arányban tartalmaz zabpehely- és tönköly fehér lisztet...nem is értem, miért nincs képem a hagyományosról...na, hamarosan pótolom :) Egyébként ez is nagyon finom, de ha csak fehér liszt van benn, sokkal könnyebb, lágyabb lesz a tészta. Olyan, amit a jobb pizzériákban is eszel.





Hozzávalók:

500g liszt (ha van, BL80 vagy 00)
1 csomag porélesztő
1 kiskanál cukor
0,5 dl olívaolaj
3 dl langyos víz
1 teáskanál só

A paradicsomszószhoz:
1 hámozott paradicsom-konzerv, vagy paradicsomlé (a sűrű változat, de nem a sűrített paradicsom)
kb. 15 nagy bazsalikomlevél
1 kiskanál oregánó
Só, cukor
Az egészet turmixold össze, ízesítsd ízlésed szerint. Ez az adag nekem kétszerre szokott elfogyni, tehát négy pizzára elég. A maradékot beteszem a mélyhűtőbe a következő alkalomig.

Mivel az élesztőt nem kell felfuttatni, dobj össze mindent a tálba, és dagaszd meg. Ez egy elég lágy tészta, én robotgéppel szoktam csinálni. Nem kell annyit melózni vele, mint egy hagyományos kelt tésztával, de azért legyen sima a tészta. Borítsd lisztezett munkalapra, és készíts belőle két bucit. Pihentesd addig, amíg elkészíted a szószt, vagy összevágod a feltéteket és lereszeled a sajtot.
A bucit óvatosan nyújtsd először a kezedben, majd, ha már elég vékony, folytasd a szilikonos sütőpapíron. 
Kend meg két-három kanál szósszal, de ne tegyél rá túl sokat, úgy lesz az igazi :)
Mehet rá a sajt, majd a többi, amit szeretsz.
Előmelegített, 250'C-os (légkeveréses) sütőben 10 perc alatt megsül :)

A recept forrása a Tetovált lány konyhája :) 


2016. január 25., hétfő

Házi granola

Imádom a granolát, a boltit is...vagyis csak azt hittem, hogy a boltit is, amíg nem készítettem itthon.
Nemcsak, hogy finomabb, de az ára is a töredéke...ezen kívül, a végletekig variálható, bármi mehet bele, ami van otthon :)
Figyu csak, milyen egyszerű:



Hozzávalók:

A szárazak:
2 csésze zabpehely
1 csésze puffasztott rizs
1/2 csésze rizspehely
1/4 csésze napraforgómag (sózatlan, pirított)
2-3 marék mogyoró (sózatlan) és/vagy dió vegyesen
1 marék kókuszchips
2 evőkanál kókuszreszelék
1 csésze aszalt gyümölcs (nálam most áfonya)

A nedvesek:
3 evőkanál kókuszolaj (vagy olívaolaj)
negyed csésze méz (kb 3-4 ek)
2 púpos ek barnacukor (jóó, tudom...ez száraz... :))
csipet só



Az áfonya kivételével keverd össze a száraz hozzávalókat.


A nedveseket melegítsd össze. Ne forrald, csak, hogy a cukor felolvadjon a mézben.



Borítsd össze az egészet



Keverd össze alaposan



Terítsd sütőpapíros tepsire, de ne húzd nagyon szét, maradjon viszonylag vastagon.



Süsd 130'C-on kb 20-30 percet. Attól függ, mennyire szeretnéd megpirítani. (én jobban) Közben nézz rá néha, nehogy megégjen, de ha nagyobb darabokat szeretnél a végére, akkor ne kevergesd.

Ha kész, hagyd hűlni 10 percet, majd add hozzá az áfonyát.



Keverd össze, hagyd teljesen kihűlni, és tedd jól záródó üvegbe :)



Joghurttal, gyümölccsel, vagy csak kanállal...nagyon jóó! :)

Lassan sült sertéscomb, barbecue szószban :)

Hétvégén vettünk egy (magunkhoz képest) jó nagy darab malaccombot, ami várt szépen a sorára, de nem nagyon tudtam mit kezdjek vele. Aztán jött velem szemben ez a lassú tüzes recept...tééényleg naaagyon lassú, majdnem öt órát sütöttem a 700g húst :)
Csirkecombot már sokszor készítettem így, akkor kb 2,5-3 órát sütöm, alacsony hőmérsékleten, a végeredmény pedig isteni, omlós, szaftos hús lesz. Na, és pont ilyen a röficombból is... :)
A recept szerint van erre valami spéci sütőcucc, de én egyszerűen beletettem egy jénaiba, letakartam egy fóliával, és arra tettem a tetejét. A Pataki tálba tettem volna, de sikerült úgy elpakolnunk, hogy persze nem találtam sehol :P

Egyébként halál egyszerű, pláne ha van itthon kész szószod ... mondjuk nekem nem volt, de kb 20 perc alatt összedobtam azt is...pluszpont, hogy gyakorlatilag hozzáadott zsiradék nélkül készül, mégis szaftos, puha, egyáltalán nem száraz :)




Hozzávalók:
4 főre
700-800g sertéscomb
6-8 evőkanál BBQ szósz
1-2 fej vöröshagyma


A husit előző este bekentem a szósszal (csak azért voltam ennyire lelkes, hogy reggel ne keljen vele maszatolni, de simán elég, ha sütés előtt kened be) Aztán utána gondolkoztam, hogy lehet, hogy nem ártana sózni is, úgyhogy másnap reggel besóztam. Karikázd fel a hagymát, tedd a tál aljára, arra tedd a húst. Takard le, és alacsony lángon, nálam 120'C légkeverés, süsd 4,5-5 órát. Ha alkalmas rá a sütőd, a végén picit grillezd meg minden oldalát. Vedd ki a húst, marad egy halom húslé, amiben a hagyma úszkál. Na, azt ki ne öntsd, hanem tedd egy serpenyőbe, turmixold le, és tenyél hozzá még 2 evőkanál BBQ szószt. Így forrald fel. Közben ess neki két villával a húsnak, és cincáld szét "szálaira". Öntsd nyakon a szósszal és tálald.
Én salátával ettem, de szinte minden köret passzol hozzá :)

Szaftos, omlós, és egyáltalán nem zsíros :)



Házi BBQ szósz

Mert miért pont ebből vennék boltit, pláne, ha ennyire egyszerű elkészíteni :)
Az eredeti receptet a Pinteresten találtam, aztán kicsit saját szájízre szabtam :)



Hozzávalók
egy kb 450g-os üveghez (picit több lesz)

1 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma összenyomva
3 púpos evőkanál sűrített paradicsom
100ml ketchup
1 citrom leve
1 evőkanál mustár
4-5 púpos evőkanál lágy barna nádcukor
1 evőkanál chilipehely
2 evőkanál almaecet
1 evőkanál vaj

Az apróra vágott hagymát pirítsd meg a vajon. Ha üveges, dobd hozzá a zúzott fokhagymát, pirítsd két percet, majd boríts utána minden márt. Alkalmanként megkeverve, kis lángon főzd kb 20 percig. Be fog sűrűsödni, és szép fényes lesz. Töltsd üvegbe, és tárold hűtőszekrényben.
Bevallom nem tudom, meddig áll el, de szerintem 2-3 hétig biztos nem lesz baja :)

2016. január 20., szerda

Egyserpenyős, sajtos csirke, rizzsel és brokkolival

Vagy lehetne akár bulgurral és sárgarépával, vagy quinoaval és cukkinivel. Merthogy elég jól variálható.
Tegnap elmaradt a bevásárlás, úgyhogy nálam most ezek voltak a hűtőben. :)

A legjobb az egészben - persze amellett, hogy finom és gyors - hogy nem kell utána túl sokat mosogatni, merthogy tényleg egy serpenyőben készül az egész ;)
Tulajdonképpen ez is "csak" egy grillezett hús-párolt rizs-zöldség kombó, csak sokkal ízesebb :)



Hozzávalók
3 kiadós adagra

1 csirkemellfilé
1 fej hagyma (nálam lila volt itthon)
2-3 gerezd fokhagyma
1 csésze rizs (komolyan, egyszer már lemérem, hogy ez mennyi súlyra...de annyi legyen, amit normálisan köretnek szoktál főzni. Nálam az egy csésze 250ml)
2 csésze húsleves (vagy a rizs kétszerese. Ha nincs más, persze jó kockából is, de a legjobb, ha a maradék húslevest lefagyasztod, és ilyenkor csak előkapod)
250g brokkoli
2 evőkanál olívaolaj
1 csésze reszelt sajt (valami jó karakteres a legjobb, de a trappista is mehet rá, ha nincs más)
só, bors

A húst kockázd fel, sózd borsozd. Ha leveskockát használsz, kalkuláld bele, hogy az elég sós tud lenni.
A hagymát vágd apró kockára, és a zúzott fokhagymával együtt pirítsd üvegesre az olívaolajon.
Dobd rá a csirkét, és pirítsd meg nagy lángon. Küld utána a "nyers" rizst, és öntsd fel a húslevessel. Takard le, és főzd majdnem puhára. Én basmati rizst használok, egészen más az íze, mint a hagyományosnak, ha még nem tetted, érdemes egyszer megkóstolni, mert amellett, hogy nagyon finom, sokkal egészségesebb is más gabonáknál.
Amíg a rizs puhul, kapd szét a brokkolit apró rózsáira, és dobd a rizses-húsos cucc tetejére. Kóstold meg, és ha kell, sózz utána.
Egy gyors kavarás, és néhány perc kell neki. ...na meg a reszelt sajt. Picit még takard vissza, amíg a sajt el nem olvad.
Forrón tálald :)



2016. január 17., vasárnap

Banános minipite

Vettem nemrég olyan szilikon muffinformát, ami nagyobb, mint a hagyományos méret, és már nagyon ki szerettem volna próbálni, úgyhogy pont kapóra jött az a három banán, ami már nagyon érett volt, és ami ilyenkor banánkenyérben szokta végezni.
A múltheti almáspitéhez is szerettem volna egy kicsit "barátságosabb" tésztát kikísérletezni, szóval, ez egy főnyeremény kombó volt :)





Hozzávalók:
4 db, 10cm átmérőjű formához

A tésztához:
60g zabpehelyliszt
60g barnarizsliszt
40g kókuszliszt
60g kókuszolaj
50g nyírfacukor
1 tojás
fél-fél tk sütőpor és szódabikarbóna

A töltelék
3 banán
1 ek vaj
2-3 ek nádcukor

Gyúrd össze a tészta hozzávalóit, és egy órára tedd a hűtőbe.
A banánt vágd karikára, olvaszd fel a vajat, szórd meg a cukorral, dobd rá a banánt, és óvatosan forgasd össze. Addig melegítsd, amíg a nádcukor el nem olvad. Tedd félre.



A tészta eléggé törik, úgyhogy én nem nagyon szöttyögtem a nyújtással, inkább belenyomkodtam a formákba. Próbáld egyenletes vastagságot tartani.




A tészta negyedét hagyd meg a tetejére, a többit oszd el a formákba. Töltsd meg a banánnal. Nyújts ki a maradék tésztát, és vagy takard be az egész tölteléket, vagy szaggass ki valamilyen formát, én pl csillagot, és azt tedd a pite tetejére.



180'C-on (légkeverés) 18-20 perc alatt megsül :)

Mangó salsa

Szóval, volt itt a hűtőben ez a nyomorult mangó, ami már kezdett kritikus állapotba kerülni.
Egyébként a mangó valamiért mindig megmarad, nem is tudom, miért veszem...de persze megint van egy itthon, mert akciós volt a Lidlben...hagyjuk...

Mostanában még kevésbé mennek a hagyományos köretek, úgyhogy ez most pont jól jött a sonkás-sajtos-spenótos hús mellé, ebédre :)





Hozzávalók:

1 mangó
1 nagyobb fej lilahagyma
1 avokádó (opcionális)
petrezselyem

Öntet:
1 citrom leve
1 mandarin leve
1 evőkanál méz

bors

Háát, nem egy bonyolult cucc...mindent vágj apró (!) kockákra, keverd össze, öntsd nyakon az öntettel és szórd meg a petrezselyemmel. Tedd hűtőbe 1-2 órára, és már fogyaszthatod is ;)




2016. január 13., szerda

Karfiol rizs, pirított zöldségekkel

Igen...tudom...ez is kicsit bizarrul hangzik elsőre, de érdemes egy esélyt adni neki, mert nagyon finom :)
Kicsit mareca, mire összevágod a zöldségeket, hacsak nincs egy olyan szuper julien vágód, mint amit nekem hozott nagymami jézuskája, de utána már pikk-pakk elkészül.
Kiadós fogás, ami önmagában, de akár köretként is fogyasztható. Én mustáros-mézes-rozmaringos csirkét készítettem hozzá.



Hozzávalók:
Egy baromi nagy adagra. Mi hárman ettünk belőle, és a maradékból lepénykéket sütöttem...

A "rizshez"
1 közepes fej karfiol
1 kis fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1dl húsleves alaplé
1 ek olívaolaj

A "feltét"
1 nagyobb sárgarépa
fél cékla
egy minifej brokkoli
1 közepes lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
kb 2 cm gyömbér lereszelve
1 narancs leve
só, bors
1 ek olívaolaj
petrezselyem

A zöldségeket vágd julienre, a hagymát kockára, a fokhagymát nyomd össze a nyomóval. A brokkolit szedd mini (!) rózsákra.
A rizshez, tedd aprítóba a karfiolt, és darabold morzsásra. Pirítsd meg az olajon a hagymát és a fokhagymát, dobd rá a karfiolt, sózd, borsozd, és öntsd fel a húslevessel. Kb 10 perc alatt megpuhul Vigyázz, ne főjön szét, inkább maradjon ress.

Egy másik serpenyőben, pirítsd a hagymát, fokhagymát, sózd, borsozd. Mehet bele a gyömbér, a brokkoli és a répa. Sózd, borsozd, és pirítsd meg, de szintén ne főjön szét. A céklát is utánadobhatod, de én azt egy másik serpenyőben pirítottam inkább, hogy ne fogjon meg minden mást (mit mondhatnék...imádok mosogatni...na jó, nem is)
Tegyél alulra egy halom karfiolt, kanalazz rá a zöldségekből, locsold meg a narancslével, és szórd meg petrezselyemmel.
Jó étvágyat :)



Zöldségtekercs, avagy feltekert zöldségek

Néhány héttel ezelőtt találkoztam egy képpel...talán a pinteresten, ahol pitetésztát, valamilyen ricottás töltelékkel töltenek, és ilyen cuki, feltekert zöldségekkel rakják ki a tetejét...mit mondhatnék...szerelem, első látásra.
Feldobtam itthon az ötletet, hogy -na? -Ebédre? -Egy ilyen?
Fancsali képpel: "a pite olyan, mintha szendvicset ennénk ebédre"
...na köszi...
Na de azért én ezt mégiscsak, úgyhogy olyan formája lett, ami köretként (is) használható.




Hozzávalók:
kb 6 darab muffinformához

2 tojás
100g reszelt sajt (nálam trappista)
4 evőkanál liszt (nálam fehér tönköly)

2 bébicukkini
1-2 sárgarépa
1 cékla
gyros fűszerkeverék (vagy, amit szívesen használsz)
6 db szilikonos muffinforma

Kutyuld össze a tojást, lisztet, a sajtot, és a csipet sót.
Répát és a céklát hámozd meg, az utóbbihoz jól jöhet egy gumikesztyű. ;) A cukkinit mosd meg.
A hámozóval vágj mindegyik zöldségből vékony szeleteket. Nekem az a fajta hámozó jött be jobban (ehhez), amin hosszában van a penge...
A formákba tegyél egy evőkanál tojásos trutyit, és kezdj el feltekerni pl egy cukkinit. Azt állítsd bele a tojásba, majd folytasd egy másikkal. Pakolgasd, amíg fér a formába. A végén szórd megy egy kevés fűszerkeverékkel. 150-160'C előmelegített (légkeveréses) sütőben 20 perc alatt sül meg.
A tojás teljesen átsül, viszont a zöldség, még éppenhogy roppanós marad :)


Rántotthús mellé tálaltam, de egy vacsorára, vagy uzsira, simán megállja a helyét, magában is :)

2016. január 9., szombat

Almáspite

Ezt a bejegyzést akkor kezdtem el írni - fejben - mikor a pitét kezdtem el összerakni. Egész pontosan, mikor az almaszeleteket próbáltam úgy kivenni a szűrőből, hogy a lehető legkevésbé törjenek össze...
Úgy kezdődött volna, hogy az almáspite, amit most készítettem először, és utoljára. Mert ééén, eeezt, ííígy??? Soha többet. ...és elhangzott néhány kicsit hmmm...szaftosabb kifejezés is... Ha nem sajnáltam volna az időt, amit addig rászántam, simán belevágtam volna a maradékot a közepébe. De egy nagy levegő után inkább folytattam, mert na, nehogymár egy pite kifogjon rajtam :) :)

Aztán kisült, és megkóstoltam...és határozottan állíthatom (mindenféle nagyképűség nélkül), hogy a legfinomabb almáspite, amit valaha ettem <3 és olyan széép :)

De az elkészítése, vagyis, amíg bepakolod az almát, az halál szívás...konkrétan a szedjél hangyát kategória...türelmetlenül ne kezd hozzá...
De ha érzed magadban az erőt, akkor mindenképpen kóstold meg :)



Hozzávalók:
24 cm átmérőjű piteformához

Pitetészta:
200g liszt
100g vaj
2 evőkanál cukor (nálam nyírfa)
2 evőkanál nagyon hideg víz

A töltelékhez:
kb 1kg alma (én most idaredet használtam)
1 citrom leve
2-3 evőkanál almáspite fűszerkeverék, vagy fahéj, szegfűszeg
2-3 evőkanál (lágy, nád) barnacukor
2 evőkanál baracklekvár
1 marék dió (darálva)
1-1 evőkanál cukor és fahéj összekeverve, a szóráshoz
1-1 evőkanál lekvár és víz


Először készítsd el a tésztát. Én az aprítóban szoktam, hogy minél kevésbé olvadjon fel a vaj. Kis kockákra vágom a vajat, és egyszerűen mindent beleöntök. A kés elvégzi a többit. Vagy ha kézzel készíted, akkor gyors mozdulatokkal gyúrd meg a tésztát. Egy órára tedd a hűtőbe.

Az almát hámozd meg, vágd ketté (!) és szedd ki a csutkát.
Nnnna, én itt elszúrtam, mert az egyszerűség kedvéért az uborkagyalun zúztam le az almát, viszont ez így elég vékony lett, és a főzésnél nagyon összetört. Viszont, ha nagyon vastag, akkor azért törik, mikor megpróbálod meghajlítani...szóval, gáz... Olyan 1,5mm vastag szeletek az ideálisak.
Szóóval, ha az almákat felszeletelted, és még mindig lelkes vagy, akkor facsard rá a citromot, szórd meg a fűszerkeverékkel (vagy fahéjjal...) és barnacukorral, önts rá annyi vizet, hogy ellepje, és tedd a mikróba 5-6 percre.



Ellenőrizd közben, nehogy "szétfőjön", de annyira legyen puha, hogy egy kicsit meg tudd hajlítani. Szűrd le óvatosan.

Nyújtsd ki a tésztát, kb 1 cm vastagra, és béleld ki vele a piteformát. A hiányzó részeket nyugodtan gyurmázd ki a tésztával, összesül :) Kend meg a lekvárral, és szórd meg a dióval.
És most jön a szívás: Kezdd el az almaszeletekkel, körben, - egymás mellé rakva, majd a következő sorban, egyel elcsúsztatva - állítva "kibélelni" a tésztát. Folytasd, amíg a közepére nem érsz, vagy amíg eleged nem lesz, és bele nem borítod a maradékot a hiányzó részre :) Néha kicsit igazíts a sorokon, viszonylag egyenesen álljanak, told meg kifelé, nehogy nagyon "elfeküdjenek" a szeletek. Legkönnyebben egy késsel tudsz a sorok közé nyúlni.



Szórd meg a fahéjas cukorral, majd tedd 170'C-ra előmelegített (légkeveréses) sütőbe 30-35 percre. Utána kend meg a vizes lekvárral, és toldd vissza további 10 percre.
Forrón is felvágható...kipróbáltam :)

Magában is nagyon finom, de szerintem a karamellszósz teszi fel rá a koronát (mondjuk, mire nem...jó, a marhapörköltre nem...)

A karamellhez:
200ml habtejszín
100g cukor
1 evőkanál méz
1 evőkanál vaj
2-3 teáskanál fahéj
nagy csipet só

Tedd fel melegíteni a tejszínt, a cukrot, és a mézet. Forrald fel, majd főzd, amíg kicsit be nem sűrűsödik. Ne legyen nagyon sűrű, mert miután kihűlt, nagyon sűrű lesz. (ha ez történne, használat előtt, néhány másodpercre tedd a mikróba) Halvány zsemleszínű lesz. (Ha sötétebben szeretnél, akkor előbb kicsit barnítsd meg a cukrot, utána öntsd rá a meleg (!) tejszínt.) Vedd le a tűzről, és mehet bele a só, a vaj, majd a fahéj.
Csurgasd még melegen a pite-szeletedre, és próbáld megállni, hogy ne told be a fél tepsit :)





2016. január 7., csütörtök

Kivisaláta

...és még mindig kivi...
egyébként nem veszek ennyi kivit, sőt, azt hiszem, máskor, ennyi kivi kb egy év alatt fogy el, de vettem egy dobozzal, aztán aznap anyu is hozott egyet, mondván: "még karácsonykor vettem két dobozt, de még az egyik sem fogyott el, és már nagyon érett. Majd te sütsz belőle valamit" ...köszi anyuci <3

Szóval, már lett belőle édes-savanyú, aszalt kivi, kivi chips, kivi-trüffel, és ma, a hús mellé, kivisaláta :)
Perverz vonzódást érzek az édes, és a sós ízek keveredés iránt, úgyhogy az édes gyümölcs és a fűszeres hús nálam remek kombó :)




Hozzávalók

2 szem (nem fogod kitalálni) kivi
1 szem narancs
1 "csipet" madársaláta
ízlés szerint: gomolyasajt, dió, mentalevél

Az öntethez

a narancs (filézés utáni) leve
fél citrom leve
1 evőkanál méz
1-1,5 cm gyömbér lereszelve

A kivit tisztítsd meg, vágd félbe, (fél)karikázd fel. A narancsot filézd ki.
Tedd a tányér szélére körbe a kivit, középre a csipet madársalit, erre mehet a narancs, és egy két, negyedre vágott kiviszelet. A tetejére reszeltem egy kis gomolyát, megszórtam apróra vágott dióval, néhány mentalevéllel és meglocsoltam az öntettel.
Bátrabbak, még egy kis kuszkusszal is összeforgathatják. Én az voltam...megérte :D

Nyers, kivis-avokádós trüffel

Azért ez durván hangzik, igaz? :D
De finoom :) és a legjobb, hogy pillanatok alatt elkészül. Szóval, ha valamit nagyon ennél, és persze nem a "kikapom a szekrényből a csokit" típusból, akkor próbáld ki.





Hozzávalók:
mérettől függően kb 12-14 golyó

1 érett avokádó (én a fekete héjasra esküszöm)
2 szem kivi
6 evőkanál kókuszliszt
1 evőkanál kókuszolaj
0,5 evőkanál sztívia, vagy kb 2 evőkanál nyírfaporcukor (nálam ez utóbbi)

A kivit tisztítsd meg, kockázd fel, és a többi hozzávalóval együtt, tedd az aprítóba.



Keverd össze, ha nagyon híg lenne, egy kis kókuszlisztet tegyél bele.



Tedd hűtőbe 10 percre, majd készíts belőle golyókat, és már falhatod is :)

Aszalj kivit, mert az jó! :)

Méghozzá édes-savanyút...olyan, mint a bolti, savanyú gumicuki, -amit be kell, hogy valljam, nagyon szeretünk...viszont nem nagyon veszek- csak nincs benne mindenféle vacak, csak a kivi és méz :)

...mondjuk, egy aszaló jól jön hozzá, de ha tud a sütőd, igazán alacsony hőfokot (50-60), akkor szerintem ott is el lehet készíteni



Hozzávalók - egy kb 25 cm átmérőjű körre, aminek a közepe üres

5 szem kivi
3-4 evőkanál méz



Tisztítsd meg a kivit, kockázd fel, és a mézzel karöltve, turmixold össze.



Terítsd ki sütőpapírra, vagy ha van az a tuti, szilikonos aszalólapod, arra, és aszald, amíg meg nem "köt". A méz miatt kicsit ragadni fog, úgyhogy ne várd, hogy teljesen száraz lesz, ráadásul nem is lenne jó, mert nagyon törne. Ez nekem kb 10 óra volt, a sütőben, nem tudom mennyi, ellenőrizd néha.
 
Ha kész, és kihűlt, akkor jön a macerásabb része, persze csak akkor, ha neked sincs a szilikonos cuccod...mert a sütőpapír konkrétan hozzánő! Bevallom, ha nem kóstolom meg, félúton kivágom az egészet a fenébe. A végén úgy szedtem le, hogy picit benedvesítettem a papírt (igen...kicsit ellentmondásos...előbb szárítunk, aztán nedvesítünk...hagyjuk), úgy könnyebben lejött. 
Egy pizzavágóval vágj belőle csíkokat, és tekerd fel. Ha nem szeretnéd, hogy összeragadjon, tekerd sütőpapírba.



Ha pedig már amúgyis megy az aszaló, vagy a sütő, akkor mindenképpen próbáld ki a kivichips-et, mert az is nagyon finom, ráadásul igazi, egészséges ropogtatni való :)

Csak egyszerűen hámozd meg a kivit, vágd kb 0,5 cm-es karikákra, és pakold fel a tálcára. Ehhez a nagyon érett kivi nem az igazi, mert az már nagyon plötyi, és eléggé bebarnul, mire elkészül. Inkább olyanból készítsd, ami még nem puhult meg.
Ha gyümit aszalok, azt mindig forgatni szoktam, így volt ez a kivinél is. Néha nézz rá, forgasd meg, és mivel nem ugyanúgy szárad meg, az elkészült darabokat vedd ki :)