2016. május 8., vasárnap

Elköltöztem





Kedves Mindenki!


Már régóta tervezem, és most végre a tettek mezejére léptem, és új címre költöztem.

A továbbiakban itt találsz majd:

http://szotyimuvek.blog.hu

Még egy ideig megtalálod itt a recepteket, de terveim szerint néhány héten belül megszűnik az oldal. Az új címen természetesen minden régebbi receptet és bejegyzést is megtalálsz az újak mellett.

Várlak továbbra is :)

Legyen csodás napod!

Puszi, Bea


2016. május 5., csütörtök

Krémes, szárított paradicsomos csirke

Most, hogy lassan ismét itt van a befőzős, aszalós, elrakós szezon, úgyhogy én is igyekszem elhasználni a tavalyi "maradékokat". Ma az aszalt paradicsom került a kezembe, úgyhogy ebből lett az ebéd ;)

Még maradt a múlt hétvégéről egy kis kókusztej is, az is szépen ment bele :)

A végeredmény pedig, omlós csirkecomb, sűrű, fűszeres szószban. Persze a kókusztej miatt kicsit édesebb lett, és ha nem szereted, akkor tejföllel, vagy tejszínnel is helyettesítheted, de a kókusztej teljesen más karaktert ad neki.



Hozzávalók:
2-3 főre

4 felsőcomb
2 ek kukoricakeményítő
1/2 ek só
1 tk bors
3 ek olívaolaj
1 közepes fej vöröshagyma
1/2 csésze aszalt paradicsom
fűszerek vegyesen: nálam most néhány levél oregano, bazsalikom, és petrezselyem
csipet pirospaprika
1 csésze kókusztej
1/2 csésze húsalaplé


A combokat tedd egy tálba (én leszedtem a bőrt a feléről, de rajta is hagyhatod). Keverd össze a keményítőt, a sót, és a borsot. Szórd meg vele a combikat, hogy egészen befedje. Melegítsd fel az olajat, én a paradicsom olaját használtam. Nagy lángon pirítsd barnára a combok mindkét oldalát. Ha kész, vedd ki a serpenyőből, és tedd félre. Nekem elég volt az olaj, de ha kevésnek látod, öntsd még egy keveset a serpenyőbe, és 2-3 perc alatt dinszteld meg a vöröshagymát. Ha kész, mehet rá a paradicsom, és a fűszerek (nem daraboltam, egyben rászórtam a leveleket). Kicsit pirítsd, szórd rá a pirospaprikát, és öntsd fel a kókusszal és az alaplével. Forralj rajta egyet, majd tedd vissza bele a combokat. Tedd az előmelegített 200'C-os (légkeveréses) sütőbe, letakarva, és süsd 30 percet. Ha letelt, vedd le a fedőt, vedd vissza 160'C-ra és fedő nélkül még süsd kb 15 percet. Keverj rajta egyet, szórd meg néhány levél bazsalikommal. Köretként tálalhatsz hozzá bulgurt, rizst, de akár a tészta is remek választás mellé.

Jó étvágyat

2016. május 3., kedd

Csokis karamellás minitart

vagy talán kosárka...?

 
Édesanyámnak - aki hatalmas karamell rajongó - készült, anyanapra, ez a kis tömény bűntudat.
Sajnos én is megkóstoltam, én bizton állíthatom, hogy addig ez a legjobb karamellás süti, amit készítettem, vagy egyáltalán kóstoltam. Úgy gondolom, hogy ennek titka elsősorban a különböző, egymástól eltérő ízek harmóniájában rejlik.

Megtalálható benne az édes, sós, és keserű, de valahogy mindez összhangban van egymással.
Legalul, vagyis a kosár, egy kakaós, nem kifejezetten omlós, inkább puha réteg, amire a lágy, nyúlós karamell került. Az egészet pedig beborítja egy csodás, étcsokis ganache. Ja igen, és egy csipet, nagyszemű tengeri só.


Egy szót találtam rá: mennyei <3
Na jó, kettőt: tömény ...vagyis egy, de inkább egy fél bőven elég egyszerre 

Az eredeti receptet itt találod

Az elkészítése két dolog miatt macerásabb kicsit: egyrészt mindig várd meg, amíg egy egy réteg teljesen kihűl, másrészt a karamell sűrűségét el kell találnod, hogy már ne folyjon, viszont ne is szilárduljon keményre, miután kihűlt.
Ha még sosem készítettél karamellt, azt javaslom, előbb készíts egy adagot, amin megnézed, hogy mennyire szilárdul meg, ha már hideg (ne aggódj, kárba biztos nem vész majd ;) )

Hozzávalók:
kb 10 kosárkához

A tésztához:

1 1⁄2 csésze liszt
1⁄4 csésze cukrozatlan (holland) kakaópor
1⁄4 tk só
100g sózatlan vaj (szobahőmérsékletű)
1⁄2 csésze porcukor
2 tojás sárgája (szobahőmérsékletű)
1⁄2 tk vanília kivonat
2-3 evőkanál tej

A karamellhez:
100g kristélycukor
2 evőkanál méz
200ml tejszín (30%-os)
2 csipet só
50g vaj

A ganache-hoz:
100g étcsoki
1/2 csésze habtejszín (30%)



Először a kosárkát készítsd el: A vajat robotgéppel keverd habosra, majd verd tovább a cukorral. Add hozzá a tojássárgáját s a vaníliát. Ezzel is keverd el alaposan, és ha már szép habos, és egynemű, add  hozzá a kakaót, lisztet és a sót. Mielőtt újra bekapcsolod a robotgépet, érdemes egy konyharuhával, vagy legalább papír kéztörlővel letakarni, hogy nem legyen az egész konyha kakaóporos... ;)
A tojás méretétől függően, egy viszonylag száraz, morzsás tésztát kapsz. Próbáld kézzel összegyúrni, de ha nagyon száraznak találod, egy pici tejet adj hozzá. Gyúrd össze, és lisztezett felületen nyújtsd ki, kb 3mm vastagra. Szaggass ki akkora kerek formákat, amivel ki tudod bélelni a kosárkaformádat. Ha nincs formád, akkor muffinformát is használhatsz. Szépen illeszd bele a lapocskákat, hogy kb 1,5-2 cm magas pereme legyen. Vigyázz, hogy egyenes legyen az oldala. Tedd a hűtőbe fél órára, hogy a vaj kicsit megdermedjen. Közben melegítsd elő a sütőt 180'C-ra, légkeveréssel. Ha letelt a fél óra, kicsit szurkáld meg a forma alját, nehogy felpúposodjon. Kb 15 perc alatt sül meg.
Tedd félre, hogy teljesen kihűljön.

A karamellhez tedd a cukrot és a mézet egy lábosba, és alacsony lángon kezd el melegíteni. Próbáld minél kevesebbet kevergetni, hogy ne álljanak össze a kristályok. Mikor már enyhén karamellizálódott, vagyis már aranybarnára színeződött, apránként, folyamatosan kevergetve add hozzá az előzőleg megmelegített tejszínt. Folyamatos jelenlét, és sűrű kevergetés mellett forrald - de nagyon vigyázz, mert pillanatok alatt ki tud futni - amíg közepesen sűrű nem lesz. Ha kevergetés közben (erre a legjobb egy gumi spatula) látod az edény alját, akkor már túl sűrű lett. Add hozzá a sót, vedd le a tűzről, és keverd hozzá a vajat.
 Még melegen töltsd meg a kosárkákat, és ismét tedd a hűtőbe, amíg teljesen ki nem hűl.



A csokiréteghez:
Forrald fel a tejszínt, majd add hozzá a kis darabokra tördelt csokit. Hagyd 1-2 percet, majd egy spatulával keverd el alaposan, de úgy, hogy minél kevesebb levegő kerüljön bele. A legjobb, langyos állapotban használni, így kanalazd rá a karamellrétegre.
Már csak a tetejét kell megszórni a durva szemű sóval, és már el is készültél. Tedd vissza a hűtőbe még néhány órára, és tálald hidegen.



























2016. április 28., csütörtök

Mozzarellás dinnyesaláta

Na igen...ez nem kifejezettem egy tavaszi gyümölcssaláta, de ahogy már néhány napja említettem, isteni sárgadinnye van a Sparban, potom pénzért...

Szóval, ha hozzájuttok, és szeretitek a különleges ízeket, érdemes kipróbálni. Egy kis délutáni nasiként, vagy akár előételként :)
Igazán, ez egy nagyon egyszerű saláta, de épp ebben rejlik a nagyszerűsége. A különböző ízek egyensúlyában. Az édes és sós váltakozásában. A nem hagyományos párosításban.

Szokás szerint ezt sem tart tovább elkészíteni, mint 10 perc, bár egy kis pihi a hűtőben jó hatással van rá ;)




Hozzávalók:
Mondanám, hogy 2 személyre, de én simán be tudtam volna tolni...

fél sárgadinnye (kb 300g)
1 csomag mini mozzarella
4-5 szelet prosciutto, vagy bármilyen, hajszálvékonyra szeletelt, száraz, füstölt sonka
menta és bazsalikomlevelek

A dresszing:
2 ek olívaolaj
1/2 ek méz
1/2 ek rizs, vagy fehérbor ecet
só, bors



Keverd el az öntet hozzávalót, és tedd félre

Szedd ki a dinnye magját, és egy karalábévájóval készítsd belőle golyókat. Add hozzá a lecsepegtetett mozzarellát. Szórd rá a leveleket, keverd össze. A sonkát tekerd fel kis rózsákra, és szúrd a golyócskák közé. Öntsd nyakon az egészet a dresszinggel, és ha van időd, tedd egy órára a hűtőbe...vagy fald be azonnal... :D :D


Medvehagymapesztós, duplán tekert csiga

A medvehagyma szezon mindig túl gyorsan, és általában észrevétlenül ér véget. Én meg általában már csak akkor szoktam értetlenül pislogni, mikor már csak fonnyadt leveleket lehet kapni a piacon, azokat is horror áron. De az idén - végre - nem így történt. Baromi előrelátó voltam, és nem csak a mélyhűtőbe tartalékoltam, hanem pesztót is készítettem belőle. Egyébként már volt egy ilyen kalandom, de akkor elég pocsékra sikerült a végeredmény, és az egész zöld trutyi, nagyon hamar megromlott. Most, így utólag azt mondanám, hogy nagyon kevés volt mind a só, mind az olaj. Úgyhogy, ha erre adnád a fejed, ne sajnáld belőle egyiket sem.

Így készítsd:
1 csokor medvehagyma
1 púpos evőkanál só
1-1,5 dl olívaolaj
Aprítóba az egészet, és nyomd a gombot, amíg krémes nem lesz ;)



Tehát, itt volt már hetek óta a hűtőben ez a kis cukiság, úgyhogy tegnap el is jött a napja, hogy felavassam. Erre tökéletesen megfelelt a kakaós csiga tésztájának receptje, csak természetesen most sós változatban készült.



Hozzávalók:

kb 8-10 darabhoz

150g zsírszegény túró
100g tönköly fehérliszt
50g zabpehelyliszt
50ml tej
3 evőkanál kókuszolaj
fél csomag sütőpor
nagy csipet só

A kenéshez:
3-4 evőkanál pesztó

Keverd össze a túrót, a tejet és az olajat, tedd hozzá a lisztet és a sütőport. Gyúrd össze, ha nagyon ragacsos lenne, egy pici lisztet adj hozzá.



 Lisztezett felületen nyújtsd ki kb 3mm vékonyra. Próbálj minél inkább négyzet formát nyújtani. Ha nagyon nem sikerül, akkor kicsit toldozz-foltozz. Vágd ketté a tésztát keresztben, és az egyik felet kend meg a pesztóval.



Hajtsd rá a másikat, úgy, hogy minél jobban fedje egymást. Hosszában vágd fel kb 1,5cm-es csíkokra. Fogj egy csíkot, és a két végénél fogva, csavard meg ellentétes irányban  Ha már van benne néhány kanyar, kezd el kialakítani a csigaformát is. Közben tekerd a csíkot önmaga körül is.



Tedd sütőpapírral bélelt tepsire, és tedd  180'C-ra, légkeveréssel. Kb 15 perc múlva már el is készültél vele :)



Jó étvágyat ;)





2016. április 24., vasárnap

Mini gyümikosárkák, vaníliaágyban

Már nagyon régóta fájt a fogam néhány gyümölcskosárka formára, de valahogy mindig elmaradt a beszerzés. Viszont nemrég láttam egy képet, kedvenc Martha Stewart-nál, ami miatt nem tűrt halasztást a dolog. Nevezetesen mangórózsákat készített. Igaz, hogy ő tejszínhabba állította. Na, ez nekem annyira nem volt szimpatikus, viszont maga a látvány...szerelem első látásra ;) Egyébként imádom a nőt, pláne ahogy főz. Láttad már? Öröm nézni, ahogy az ételhez nyúl, pláne, hogy mindenre van valami szuper célszerszáma. Pont ellentéte pl J. Olivernek, akinek tényleg szuper receptjei vannak, de ahogy mindent össze csap-b**z, mindenben könyékig benne turkál...pfff...hát, attól teljesen kivagyok...pláne az a disznóól, amit maga körül csinál...hmmm...elkalandoztam...

Szóval, lettek végre kosárkaformáim, mindjárt kétféle, három méretben :D
Ahogy hazaértem a zsákmánnyal, egyből neki is estem. Az alapnak a jól bevált vajas pitetésztát használtam, a krém, pedig egy főzött vaníliakrém lett


Hozzávalók:

A tésztához:

1 csésze liszt
80g vaj
1 ek cukor
3-4 ek jéghideg víz
csipet só

Mivel ez egy omlós, vajas tészta, itt is áll, hogy minél kevésbé olvadjon meg a kézmelegtől. Ezért én az aprítóba szoktam beletenni, először a lisztet a vajjal, a cukorral, sóval. Ezt néhány másodperc alatt morzsásra aprítom, majd beleteszem a vizet, és szintén pár másodperc alatt tésztává dolgozom. Tekerd fóliába, és mehet is a hűtőbe egy órára. Utána lisztezett felületen nyújtsd ki, kb 3mm vékonyra. Szerintem úgy lesz a legszebb, ha először kiszaggatod a kerek formákat (legjobb egy cikk-cakkos formával) és utána simítod bele a kosárkába. 170"C-on légkeveréssel, kb 10-15 perc alatt megsül. Érdemes a közepét kicsit megszurkálni, hogy ne púposodjon fel. Amíg hűl, készítsd el a krémet.



Hozzávalók:

3 tojás sárgája
1/4 csésze cukor (vagy kicsit kevesebb. Nekem kicsit édes lett ezzel a mennyiséggel)
1 ek kukoricakeményítő
2 ek liszt
1 1/4 csésze tej
1/2 vaníliarúd kikapart magja, vagy 1 tk vaníliakivonat



A tojássárgáját keverd el a cukorral, majd a keményítővel és a liszttel. Érdemes egy olyan lábosba, vagy tálba tenni mindjárt, amit utána gőz fölé tudsz rakni. A tejet kicsit langyosítsd meg, és add hozzá a vaníliát. Ha rudat használsz, akkor szűrőn keresztül öntsd a tojáshoz, hogy a magok ne maradjanak benne. Tedd gőz fölé, és folyamatos kevergetés közben kezd el melegíteni, amíg a krém be nem sűrűsödik.Vigyázz, nehogy rántottát készítsd ;) Ha kész, kicsit hagyd hűlni. Addig készítsd elő a gyümölcsöket.
A kosárkákat vedd ki a formából, és töltsd meg a langyos krémmel. Pakold rá a kedven gyümölcsibe, és díszítsd menta, vagy akár bazsalikom levelekkel (nálam az eper a bazsalikommal mindent visz ;))



A mangórózsához vágj vékony szeleteket a mangóból, és középről kiindulva kezdd el körberakosgatni azokat.
Szerintem akkor a legjobb, ha van ideje néhány órát állni, hogy a tészta enyhén beszívja a krémet, és kicsit bepuhuljon. Hűtőben, néhány napig vidáman elvan.

Jó átvágyat ;)


















Grillezett sárgadinnye saláta

A héten isteni sárgadinnyét vettünk az egyik szupermarketben, kb annyiért, mint egy kiló almát. Nem tudom, hogy melyik a szomorúbb, hogy ennyire olcsó a dinnye, vagy hogy ilyen drága az alma...
A hab a tortán, hogy annyira finom volt, hogy szezonban sem kapsz jobbat :)

Nem nagyon tudtam, hogy mit főzzek, úgyhogy - szokás szerint - abból lett valami amit a hűtőben találtam. És itt lesz érdekes a dinnye :)



Szerintem ez egy különlegesen szép saláta, ahol remekül egészítik ki egymást az édes-sós-savanykás ízek. Akár főételként, akár köretként fogyasztod, nem fogsz csalódni :)
Az ilyen ételekben az a legjobb, hogy az ember a saját ízlésére formálhatja - vagy a rendelkezésre álló alapanyagokból építkezhet - és sosem készül el kétszer ugyanaz :)
Igazán nem kell sok hozzá, hogy egy igazán látványos fogást készítsünk, és nekem még plusz öröm, hogy csak fordulok egyet, és már tépkedhetem is a friss leveleket a cserépből <3
Kipróbálod?



Nálam most ilyen lett
Hozzávalók:

fél sárgadinnye
két-három marék madársaláta
1-2 marék ruccola
5-8 szem koktélparadicsom
pár kocka feta, amit golyóvá nyomorgattam
4-5 szelet hajszálvékony füstölt sonka 
néhány levél friss bazsalikom

Öntet:
fél citrom és fél narancs leve
1 tk méz
só, bors
1 tk balzsamecet



Először most meg a kétféle salátát, hogy meg tudjon száradni.
A dinnyét (miután kiszedted a magokat), vágd vékony szeletekre, és hámozd meg. Egy felforrósított, száraz serpenyőben egy-egy percig grillezd mindkét oldalát. Vigyázz, hogy ne "főjön" meg, csak a külseje kapjon kicsit oda. Ha van grillserpenyőd, süss bele csíkokat ;) Szedd tányérra. Vágd ketté a paradicsomot, és kockázd fel, vagy görgesd meg a fetát.
Állítsd össze a salit: Előbb a salátákat rendezd el, majd jöhet a dinnye. Add hozzá a paradicsomot, majd a sajtot, hogy mindenhova jusson :) A sonkából tekerj rózsát, és tuszkold a salátalevelek közé. Szórd meg a bazsalikomlevelekkel. Tálalás előtt locsold meg az öntettel.





Tészta és cukkini spagetti, fokhagymás, paradicsomos, bazsalikomos szószban

Ez a recept a véletlennek köszönhető: Kiscsibe megette a kifőzött tészta nagy részét, és nem volt kedvem újat főzni...A szósz már készen volt, úgyhogy csak lespiráloztam hozzá egy fél cukkinit, összekevertem a tésztával és a szósszal, és nagyon meglepődtem, hogy mennyire finom lett ;)
Ez alapvetően egy húsos ételnek készült, de én azt most inkább otthagytam, és csak a zöldséges tésztának ugrottam neki.



Hozzávalók:

A szószhoz:
3-4 szem paradicsom
6-8 szem koktélparadicsom
1-2 gerezd fokhagyma
2-3 ek sűrített paradicsom (elhagyható, attól függ, mennyire leves a paradicsom)
1 marék bazsalikom
2 ek olívaolaj
só, bors
egy marék spagetti
1 közepes cukkini 


Ha hússal készíted, akkor serpenyőben pirítsd meg az ízlés szerint megfűszerezett csirkemellet. Ha elkészült, vedd ki a serpenyőből. A paradicsomot mosd meg, és vágd negyedbe.
Kicsit töröld át a serpenyőt és tedd bele az olívaolajat. Tedd bele a paradicsomot (a koktélt ne), és kezd el pirítani. Ha kicsit már szétfőtt, és eresztett egy kis levet, add hozzá a fokhagymát, a sűrített paradicsomot (ha szeretnéd, de akkor egy kis vizet is adj hozzá), és a félbe vágott koktélparadicsomot. Sózd, borsozd, és szórd bele a bazsalikomot. Zárd el alatta a tűzhelyet. Ha húst is sütöttél, tedd vissza a szószba.

Közben főzd ki a tésztát



Spirálozd le a cukkinit, vagy vágd julienre. Egy serpenyőben hevítsd fel egy evőkanál olívaolajat, és dobd rá a cukkinit. Pirítsd néhány percig, közben óvatosan forgasd meg párszor. Ha már megpuhult kicsit, de még éppen roppanós, add hozzá a tésztát, keverd el alaposan, és öntsd nyakon a szósszal. Díszítsd még néhány friss bazsalikom levéllel

Jó étvágyat ;)

2016. április 23., szombat

Vérnarancs lekvár vörösborral

Vérnarancs mániám nem ismer korlátokat, se határokat :D

A múlt hétről maradt három szem, úgyhogy már napok óta agyaltam rajta. Ma délelőtt, amíg sült a hús, el is készült ;)
Őrülten finom (bár, tudjuk elfogult vagyok), édes, telt ízű, és a bortól isteni pikáns. Készítettem már narancslekvárt, de ennek teljesen más az íze. Nincs meg benne a narancslekvárra jellemző, enyhén kesernyés íz, hiszen, maga a vérnarancs is sokkal szelídebb, lágyabb, mint a hagyományos narancs.
Ha szereted a különleges ízeket, mindenképpen érdemes kipróbálnod.




Hozzávalók
egy elkeserítően kicsi üveghez

3 szem vérnarancs (kifilézve kb 200g lett)
negyed piros grapefruit
1/3 csésze víz (80ml)
1/3 csésze vörösbor (én száraz Merlot-t használtam)
1/4 csésze nyírfacukor
1 ek dzsemfix, vagy pektin

A narancsot és a grapefruitot filézd ki. Vigyázz, hogy ne maradjon benne mag sem. Tedd egy lábosba, öntsd fel a vízzel, borral, és add hozzá a cukrot is. Forrald addig, amíg a narancs már elkezd szétfőni. Ez kb 15-20 perc volt. Add hozzá a pektint, vagy a dzsemfixet, és forrald még 5 percet. Tedd fertőtlenített üvegbe, és hagyd kihűlni. Ha nagyobb adagot készítesz, és pektinnel sűríted, akkor érdemes dunsztolni. Ne lepődj meg, mert eleinte még nagyon híg, de mire kihűl, szépen be fog kocsonyásodni.
Én most kaláccsal ettem...eleinte...aztán csak simán, kanállal... :P

2016. április 19., kedd

Pina Colada joghurt torta

A múlt héten akciós volt a natúr görög joghurt az egyik üzletláncnál, naná, hogy megint túl sokat vettem belőle, pláne, hogy különben sosem eszem ilyet. Szóval, már egy ideje nézegettem a hűtőben, és kezdtem aggódni, hogy mi lesz vele...de sebaj, mert volt itthon egy enyhén viseletes ananász is. Kisebb kotrás a "kamrapolcon" (ami nagyképű elnevezése a kis polcos szekrényemnek, ahol az ilyeneket tárolom a zsebkendőnyi konyhámban...) és előkerült egy kókusztejkonzerv is, így ebből a két ízből csakis pina colada lehet...na, de mégsem ihatom meg az egészet...
A hagyományos panna cotta receptet vettem alapul, aztán ez lett belőle ;)



Hozzávalók
kb 20cm átmérőjű formához

Az alap:
Kb fél csomag korpovit keksz (vagy háztartási, ami van otthon, nálam ez volt)
1 marék apró szemű zabpehely
20g vaj (vagy kókuszolaj)
3-4 evőkanál lekvár (nálam most házi, cukormentes őszibarack) Annyit tegyél bele, hogy a keksz"masszát" le tudd nyomizni a tepsi aljára

A krémhez
250ml-es csészével
2 csésze görög joghurt
1 csésze kókusztejszín
100g nyírfaporcukor
10g zselatinpor
1/4 csésze langyos víz (a zselatin feloldásához)

Először az alapot készítsd el: A kekszet és a zabpelyhet tedd az aprítóba, és morzsásítsd. Tedd tálba, és add hozzá az olvasztott vajat, és apránként a lekvárt. Ha a lekvártól nem lenne elég édes, egy kis porcukorral segíthetsz rajta. Béleld ki a tepsi alját egy papírral, (én a papír alsó felét kicsit be szoktam kenni vajjal, hogy ne csúszkáljon) és alaposan nyomkodd le. Tedd a hűtőbe, amíg elkészíted a krémet.

Ehhez: Öntsd lábosba a joghurtot, kókusztejet, és a cukrot. Kezd el melegíteni. A 1/4 csésze vízben oldd fel a zselatint, és add a melegedő cucchoz. Állandó kevergetés közben melegítsd forrásig, de vigyázz, ne forrjon fel, mert nem fog megdermedni. Ha késznek ítéled, öntsd a tepsibe, és tedd hűtőbe néhány órára. Eleinte nagyon gáz, mert az ember el nem hiszi, hogy ebből a lötyiből bármi esz, ami vágható, de no para, mire feladod a reményt, és eldöntöd, hogy beletörődsz, hogy  kikanalazzátok...elkészül.
Díszítsd ananászszeletekkel (eperrel, és ananászlevéllel), és mellé is kínálj bőven, mert remek kis kombináció ;)






2016. április 18., hétfő

Orgonaszörp

Ma, egyszercsak szembe jött velem az a dolog az üzenőfalon...mármint az orgonaszörp. Gondoltam, ez annyira bizarrul hangzik, muszáj kipróbálni, még akkor is, ha nem vagyok épp szörpfogyasztó.
Kicsit kutattam recept után, és hamar kiderült, hogy nem egy nagy macera: elég hozzá cukor, víz, egy kis citromsav, vagy nálam most simán néhány csepp citrom, na meg az orgonavirág. Ja, és mindez kb 1-1 egységnyi részben...ahogy mondtam,nem épp boszikonyha



Az íze kicsit hajaz a bodzára, csak talán kevésbé intenzív az ízvilág. Bár, lehet, hogy ez inkább azon múlik, hogy mennyire sokat teszünk belőle a vízbe :)




Így, elsőre csak egy kis adagot készítettem, mondhatni kóstoló. Az egyszerűség kedvéért 100ml-es mércét használtam, így az arányok ezek lettek:

100ml víz
100ml cukor
100ml orgonavirág (elvileg, de én ennél többet tettem bele, ráadásul jól lenyomkodtam a virágokat a mércében) kb 1 nagyobb virágból lesz ekkora mennyiség
1 késhegynyi citromsav, vagy egy nyomásnyi citromlé



Előbb szemezd le a szárról a virágokat. A zöld kis bigyót is. Legegyszerűbb, ha lecsíped, a porzóval együtt róla.
A vízből és a cukorból forralj szirupot. Ha a cukor teljesen felolvadt, add hozzá az alaposan megmosott, és lecsepegtetett virágot. Főzd kb 5-6 percet. Ne kapj frászt, nagyon gáz színe lesz, konkrétan olajzöld. Tedd bele a citromot, keverd el, és láss csodát, már ki is világosodott, csodás orgona-lilára. Komolyan, nagyon jól néz ki, ahogy a citrom reakcióba lép az akármivel, amitől megváltozik a színe <3
Szűrd le, töltsd üvegbe, és hűtsd ki. Ezt a mennyiséget csak simán hűtőbe tettem, de ha nagyobb adagot csinálsz, szerintem érdemes lenne dunsztolni.
A végén, a kész szörpöt, még egy kis citrommal ízesítettük.


2016. április 17., vasárnap

Gombás lencsesaláta

...vagy lencsés gombasaláta, kinek, hogy tetszik :) A lényeg, hogy pirított gomba, párolt lencse, citrommal meglocsolva, chilivel és fokhagymával ízesítve, ruccolával lazítva ;)
...ja, és még marha finom is...


Egyébként meg pont jól jött, mert már egy hete volt fél kiló barnagomba a hűtőben, amivel kellett valamit kezdeni.
Szoktatok barna csiperkét venni? Mi évek óta csak ezt vesszük, mert zamatosabb az íze, és sokkal szilárdabb, húsosabb az állaga. Ráadásul főzés, sütés után, sokkal szebb a színe, mint fehér rokonáé.




Hozzávalók:
2 főre köretként, vagy egy kiadós főétel

1/4 csésze lencse (először vörös lencsét főztem ki, de teljesen szétfőtt, úgyhogy maradt a hagyományos változat)
500g barna gomba
2 gerezd fokhagyma
1/2 tk chilipehely
1 ek citromlé
só, bors, paprika (ízlés szerint)
2 ek petrezselyem
1/2 csésze ruccola
2-3 ek olívaolaj

Főzd puhára a lencsét kb négyszeres mennyíségű vízben, egy nagyobb csipet sóval. Nem áztattam be előre, kb 20-25 perc alatt így is megfőtt.
A gombának szedd ki a tönkjét, erre most  nem lesz szükség. Mivel a barna csiperkét nem kell pucolni, csak mosd meg alaposan, és szeleteld kb 0,5 cm vastagra. Ne legyen túl vékony, hogy ne száradjon ki pirítás közben. Melegítsd fel a serpenyőt, önts bele 1-2 evőkanál olívaolajat, és tedd bele a gomba felét. Közepes hőfokon, kb 10 perc alatt pirítsd aranybarnára. Szedd tányérra, töröld ki a serpenyőt, öntsd fel olajjal, mint az előbb, és a maradék gombát is pirítsd meg rajta. Ha kész, dobd hozzá a többi gombát és a lencsét, nyomd hozzá a fokhagymát, chilit, sózd, borsozd, és pirítsd még egy picit, de csak óvatosan, nehogy a fokhagyma megégjen, és megkeseredjen.
A végén facsard rá a citromot, forgasd össze a ruccolával, és már tálalhatod is.


2016. április 15., péntek

Cékla chutney

Igaz, hogy már a spárgaszezon kopogtat az ajtónkon, de én még mindig nem tudok betelni a céklával. Azt hiszem, nincs olyan formája, amit ne szeretnék - legyen édes, savanyú, nyers, sült, főtt...tökmindegy, jöhet :)
Ma egy új variációját próbáltam ki, a chutneyt. Már nagyon régóta szemeztem a recepttel, de eddig elmaradt. A hétvégén vettem egy kiló céklát, így, mivel nem volt semmi tippem az ebédhez, gondoltam - itt az idő ;)



A végeredmény pedig, fűszeres, és édes-lágy karamelles, és az ebédre készített rántotthús, és cukkini tócsni mellé tökéletes volt. Kicsit a vörösboros szilvalekvárhoz tudnám hasonlítani...finom, gyorsan kész van, és semmi extra alapanyag nem kell hozzá...érdemes kipróbálni :)




Hozzávalók:
1 közepes üveghez

3 közepes fej cékla
1 kisebb fej zöld alma
2 közepes lilahagyma
180g porcukor (ebbe nem jó a nyírfa, mert nem karamellizálódik)
150ml vörösbor ecet
1 tk kapormag


Tisztítsd meg a céklát és az almát, és vágd kb 1x1 cm-es kockákra. A lilahagymát szintén kockázd, picit kisebbre, mint a céklát. Önts össze mindent egy edénybe, és kezd el főzni.



Ha felforrt, tedd vissza alacsony lángra, de ne takard le, hogy be tudjon sűrűsödni. Néha nézz rá, és kevergesd meg, de nem kell különösebben őrizni. Kb egy óra alatt fő meg a cékla, és párolog el a folyadék addigra a cukor is karamellizálódik, és az egész cucc sűrű, és ragacsos, lesz.



Na igen...arra készülj, hogy elég csípős szaga van az ecet miatt, de ez ne szegje kedved, úgyis isteni idő van, engedd be a jólevegőt ;)

Ha már kellően besűrűsödött, már el is készültél, hagyd kicsit hűlni, de akár már melegen is tálalhatod :)

Jó étvágyat hozzá :)



Epres-bazsalikomos sangria

Ez van, amikor van itthon egy halom eper, meg egy olyan üveg bor, ami nem épp a kedvencem...egyébként bár szeretem a sangriát, itthon sosem készítek.
Na, most igen...és azóta is...hmmm...jópárszor...



Hozzávalók:

4dl vörösbor
1 narancs leve, vagy kb 0,5dl narancslé
negyed grapefruit kifilézve
5-6 szem eper
1 tk méz

+ a designelem:
2 szem eper negyedelve
néhány levél bazsalikom
pár kocka ananász

Az epret a grapefruitot és a narancslevet turmixold le, és szűrd le, hogy a magok és a rostok ne maradjanak benne. Ízesítsd a mézzel.
Öntsd fel vele a vörösbort, szórd tele a gyümölcsökkel és a bazsalikommal, és egy-két órára tedd a hűtőbe :)

Egészségedre :*






2016. április 11., hétfő

Fordított, vérnarancs torta

Gyerekkorom óta hatalmas kedvencem a vérnarancs, de nem tudom, hogy miér, évek óta nem láttam. Úgyhogy mikor két hete megláttam a piacon, nagyon lelkes lettem...egészen addig, amíg észre nem vettem azt is, hogy konkrétan aranyárban mérik a kis nyomorultat. Nem viccelek, 800 forint volt egy kiló...kérdeztem, hogy ebben az árban a szerecsen rabszolga is benne van-e, aki hazaszállítmányozza a cuccot, de azt mondták, ne legyenek illúzióim, ezt bizony én cipelem hazáig...nna, úgyhogy a narancs maradt, ahol volt. Viszont, úgy tűnik, francnak sem kellett a DeLux narancs ennyiért, úgyhogy -csodák csodája- következő hétre, már féláron dobálták utánam :) Na persze, jól túl is vásároltam magam - ennyi narancsot neem lehet megenni - szóval sütiiii :)



Ja igen...a slusszpoén: anyu itt volt szombaton, én meg boldogan újságoltam, hogy végre kaptam vérnarancsot, mire kérdő arccal: "te azt szereted? Nálunk a Spar-ban szinte mindig van..." áááááááááá.....kösziiii..... 

Mekkora mázli, hogy láttam az instán egy képet, egy hasonló tortáról, úgyhogy Pinterest, -tudod, mert ő a barátom- és már körvonalazódott is a saját változatom :)

Ez nem egy hagyományos piskóta, vagyis tulajdonképpen nem is piskóta, inkább egy túrós sütemény, karamellbe fojtott vérnarancsszeletekkel a tetején... :)



Hozzávalók:
26 cm-es formához

A tetejére-aljára
3 szem vérnarancs (vagy sima) hámozva, és vékony szeletekre vágva
60-70 g kristélycukor
2 ek víz

A tésztához:
1/2 csésze (100g) vaj (lágy)
3/4 csésze (150g) nyírfacukor
3 tojás (szobahőmérsékletű)
3/4 csésze (170g) sovány túró
1 citrom reszelt héja, és egy fél citrom leve
1 csésze (135g) kókuszliszt
1/3 (45g) csésze kukoricaliszt
csipet só


Először béleled ki sütőpapírral a tortaformát. Kend meg a papírt vajjal, és szórd meg egyenletesen a cukorral. Locsold meg a vízzel, és töltsd ki a narancskarikákkal a rendelkezésre álló teret. Figyelj arra, hogy mindenhova jusson, ne legyenek üres területek. Nekem nem sikerült maradéktalanul...na, majd legközelebb... ;)
A vajat és a cukrot robotgéppel keverd habosra. Add hozzá egyenként a tojásokat, mindegyik közben alaposan elkeverve a masszát. Ezután mehet a túró, és a citrom héja, és leve. Ha minden alaposan elkeveredett, add hozzá a liszteket és a sót. Egy közepesen sűrű tésztát kell kapnod. Óvatosan, hogy a narancsszeleteket ne kócold össze, simítsd bele a formába a tésztát. 150'C-os, légkeveréses sütőben, kb 30 perc alatt megsül, de tűpróbával ellenőrizd. Ha nagyon barnulna a teteje, vedd lejjebb, kb 130'C-ra a hőfokot. Ha késznek ítéled, pihentesd 15-20 percet, mielőtt tányérra borítanád.
Jó étvágyat :)








2016. április 5., kedd

Galette, avagy a pite flancos neve

Mostanában egyre több helyen jött velem szembe galette, ez a kissé rusztikus, általában gyümölccsel töltött - nem is tudom, minek nevezzem - tésztafészek. Ideje volt itthon is kipróbálni, úgyhogy kicsit utána keresgéltem, és kiderült, hogy a puccosnak tűnő francia elnevezés ellenére ez bizony egy tök sima pitetészta, amit pont ugyanúgy megtölthetünk bármivel, mint póriasabb elnevezésű társát. Szóval, a galette a franciák pitéje :P

Viszont, mivel minden jól variálható receptet, ezt is érdemes kipróbálni, és a saját szájízre szabni. Nála most sós (naná, hogy nem a hagyományos édes) változatban készült. Tésztának pont azt a tésztát használtam, amiből általában a pitét is szoktam sütni :)
Pontos mennyiséget nem írtam a töltelékre, mert ízlés szerint bármi mehet bele, amit csak szeretsz :)



Hozzávalók:
3 főre

Tészta:
1 és 1/2 csésze liszt (amit csak szeretnél, én most sima tönköly fehéret használtam)
100g vaj
1 tk só
1/4 csésze nagyon(!) hideg víz

A töltelék szabadon választott, nálam most karamellizált hagyma került alulra, arra zsályás kacsamell, betakartam brokkolival, és fetát, és cheddart szórtam a tetejére.

A tésztához a legjobb a hozzávalókat egy aprítóban eldolgozni, hogy minél kevesebbet érj hozzá kézzel, így a tészta omlós marad. Először a liszt, só és a kockára vágott vajat "vágd" össze, majd apránként adagold hozzá a vizet, amíg egy közepesen lágy tésztát nem kapsz. Amíg a többi részel babrálsz, a tészta mehet a hűtőbe, fóliába tekerve.



Ehhez a töltelékhez, előbb a  hagymát készítsd el, mert egy óra biztos kell neki. Karikázz fel kb kb vörös, vagy lilahagymát. Melegíts fel kb 3-4 evőkanál olíva olajat, dobd rá a hagymát, enyhén sózd meg, és előbb fedő alatt, majd anélkül párold, dinszteld addig, amíg halvány barnára nem "sül". Mindenképpen alacsony lángon készítsd, gyakran megkeverve, hogy nehogy megégjen. Közben készítsd el a húst, és párold meg a brokkolit. Én most hápimell belsőt vettem, sóztam, borsoztam, és néhány levél zsályával ízesítettem, majd sütöttem. A brokkolit kisebb rózsákra szedtem, enyhén sóztam, és gőz fölött pároltam.

Ha minden alkatrész elkészült, nyújtsd ki s a tésztát, kb fél cm vastagságra. Ha kereket szeretnél, akkor kerekre, nálam most szögletes lett. Teheted formába, de igazán nincs rá szükség, mert megtartja a formáját, simán elvan egy sütőpapíron is. Amikor megtöltöd, kalkuláld bele, hogy a széleit fel kell hajtanod, úgyhogy hagyj szabadon kb 5 cm-t. Célszerű azon a felületen tölteni, amin sütni is fogod, mert ha már telepakoltad, nem könnyű mozgatni.


Töltsd meg a választott töltelékkel, hajtsd fel a széleket, kicsit nyomkodd össze, és le is. Kend meg felvert tojással, és tedd 180'C-os, légkeveréses sütőbe. Kb 25-30 perc alatt készül el.
Tálald forrón :)