2015. április 30., csütörtök

Tonhalsali reggelire! :)

Nem vagyok nagy halevő, de ezt imádom.


Ne kell hozzá más, csak

2 kis doboz RioMare tonhal (én a sós vizest szeretem, az ismert okok miatt :) ) lecsöpögtetve
2 kis paradicsom
10 cm kígyóubi
1 kis fej lila hagyma
1 paprika
1 doboz görög joghurt
1 tk majonéz (opcionális)


A zöldségeket apró kockákra vágva, az egészet összekutyuljuk, pici sóval ízesítjük

Ebből a mennyiségből, két emberes adag lesz

További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :)

2015. április 28., kedd

Brokkolis Lasagne

Az egész úgy kezdődött, hogy találtam a hűtőben két, már kicsit nyomi brokkolit, ami már nem bírt volna ki még egy napot.
Imádom a lasagne-t, de sajnos a tészta miatt nem nagyon fér bele a mostani étrendünkbe, ezért kicsit trükköztem.

A kész lasagne tészta helyett sütöttem néhány jó vastag zabpalacsintát, és ezzel rétegeztem az én kis szépségemet :)

A Z'uram szerint, jobb lett, mint a hagyományos. egyet értek, mert amit eddig készítettem, abban valahogy mindig a tészta dominált, és teljesen elnyomta a hús és a besamel ízét. De itt, igazi harmónia volt, kérem...







Recept (nem nagyon méricskéltem, csak úgy érzéssel)

Pala:
1 tojás
Zabliszt
Fehér és Tk tönkölyliszt (csak kevés)
Só, tej, ásványvíz

Én nem szoktam olajat tenni a tésztába, csak a serpenyőt kenem meg ecsettel az elején. Ez általában kitart a végéig.
A hagyományosnál vastagabb csintákat sütünk

Bolognai (mindenki ízlése szerint, nálam most:)
pulyka darálthús
vörös és fokhagyma
darabolt paradicsomkonzerv
só, bors, oregánó, kakukkfű, bazsalikom (ki, mivel szereti)

Hagyma megpárol, hús megpirít, fűszerez, sóz, paradicsommal felönt, főz...

Besamel:
kókuszolaj
zabliszt
tej
párolt brokkoli krumplinyomóval enyhén összetörve
fokhagyma (ne túl sok)
só, kevés zöldfűszer

olajat melegít, lisztet pirít, tűzről le, langyos tejet bele, jól összekutyul, fűszerez, besűrít. Ha kész, egy keveset félretesz a tetejére, a többihez mehet a brokkoli.

Ha minden kész, rétegez (a bolognait érdemes szűrőkanállal szedni, hogy ne áztassa el a tésztát
Pala, Bolognai, Pala, Brokkoli, Pala, Bolognai, Pala, Brokkoli, Pala. Tetejére a maradék szósz, egy kis tejföllel és egy kevés bolognai szósszal összekeverve, sajttal megszórva.
Mehet is a sütőbe, amíg a sajt meg nem pirul.

További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :)

Mert minden nem sikerülhet :P

Tegnap kipróbáltam egy új túró gombóc receptet, aminek az lett az eredménye, hogy szegény gombóckáim, ahelyett, hogy szépen feljöttek volna a víz tetejére, leginkább egyben, inkább szétterültek, kitöltve a rendelkezésükre álló helyet.
Kidobni sajnáltam, úgyhogy próbáltam menteni a menthetőt. Kisütöttem :) Ahogy édesanyám mondaná: "vagy sz@r, vagy kalapos inas lesz belőle"

Meglepő módon élvezhető lett a végeredmény...nem hittem volna...kicsit olyan, mint a nagyon sűrű tejbegríz, eperrel



Az ebéd: fincsi, csirkés zöldséges saslik, sült fokhagyás, lestyános mártogatóssal

Továbbra is meg vagyok veszve a zöldségért, de továbbra sem a nyersért. Viszont a párolt zöldség, egy idő után dögunalom. Ezért ma nyársa húztam, és megsütöttem, és jól megettük :) Ja, ne felejtsem a sült fokhagyás, lestyános mártogatóst sem...nyami :D



A páchoz:
1 tk só
0,5 tk bors
2 tk mustár
2-3 tk bazsalikom, vágy bármilyen zöld fűszer, amit szeretsz
3 evők. olívaolaj

A kockára vágott husi egy éjszakára a pácba folytjuk. Másnap (érdemes már reggel) hozzáborítjuk a felkockázott zöldségeket, ami nálam most:

Cukkíni 1 nagyobb
gomba kb 500g kisebb fejek
lilahagyma 3 nagyobb fej

Nyársra húzzuk, és mivel még nem izzítottuk be a kerti grillt, sütőben, felső grill állásban (250'C) kb fél óra alatt megsütjük.

A mártogatóshoz bedobunk a sütőbe 5-6 gerezd fokhagymát, hámozatlanul. 15 perc alatt meg is sül. Kinyomjuk a héjából, pici só, egy facsarásnyi citrom, két nagyobb csipet lestyán (elfogyott a koriander) és egy doboz natur joghurt.

Jó étvágyat :)

További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :) 

Max:30 harmadik hét

Helló, megint itt :)
Az edzés továbbra is imádos, ezzel kapcsolatban nincs is igazán mit mondani. Aki "rászánta" magát, az úgyis tudja, hogy mire gondolok :) Itt fit test ugyan nincs, de a hétfői Cardio Challenge csodásan mutatja, hogy ha csak kicsivel is, de azért haladunk :)



társaságban :D <3



2015. április 19., vasárnap

Nyami... :D

Pihenős nap van, úgyhogy van időm valami hosszadalmasabbat is főzni, és persze már a párom is nyafogott, hogy jó-jó a zsírszegény, kevés szénhidrát, meg minden, de mostmár enne valami jó fűszeres valamit...ez a kedvencem...valamit.. :P

Lett neki csirke curry (tényleg finom lett). egyébként elég könnyű a cucc, bár azért a fehér rizs kicsit megtolja, de abból én csak minimálisat ettem, inkább a salit preferáltam hozzá.





és íme a recept: kicsit macerásnak tűnik elsőre, de nem az, inkább csak sokféle fűszer kell hozzá. De megérii :D

hozzávalók / 3 adag, vagy inkább 4

Curry

  • 6 db csirke felsőcomb (bőr nélkül)
  • 1 ek olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 közepes db vöröshagyma
  • 0.5 hüvelykujjnyi gyömbér (reszelve)
  • 1 tk chili
  • 2 teáskanál édesköménymag
  • 1 teáskanál curry por
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 1 ek koriander (levél)
  • 2 teáskanál garam masala
  • 45 dkg konzerv paradicsom (1 doboz)
  • 3 dl csirke alaplé (ellepje)
  • 3 ek görög joghurt

Köret

  • 20 dkg rizs

Saláta

  • 1 közepes db lilahagyma
  • 2 közepes db paradicsom
  • 0.5 közepes db kígyóuborka
  • ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 1 fél citromból nyert citromlé (ízlés szerint)
  • 1 ek koriander

elkészítés

Curry

  1. Az evőkanál olívaolajon lassan megdinszteljük a hagymát és a fokhagymát. ebbe mehet a chili, a reszelt gyömbér, és az édesköménymag. 1 percig pirítjuk, kevés forró vízzel felöntjük, majd 15 percig főzzük, amíg sűrű, barna, ragacsos masszát nem kapunk. Botmixerrel pürésítjük.
  2. Beletesszük a többi fűszert: curry, kurkuma, koriander, garam masala, és ha bírjuk, még egy kis chilit :) fél percet pirítjuk, hozzáadjuk a csontos cs.combokat, és jól megforgatjuk a fűszerekben. Felöntjük a paradicsomkonzervvel, és az alaplével, és 1 (másfél) órát főni hagyjuk.
  3. Közben elkészítjük a salátát: A hozzávalókat felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a citrom levével, és megszórjuk a korianderrel. Amíg a husi elkészül, ez is szépen összeáll :)
  4. Tálalásnál a curry tetejére egy evőkanál görög joghurtot kanalazunk :)

Köret

  1. Megfőzzük a rizst

Saláta

  1. Közben elkészítjük a salátát: A hozzávalókat felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a citrom levével, és megszórjuk a korianderrel. Amíg a husi elkészül, ez is szépen összeáll :)
További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :) 


2015. április 16., csütörtök

Max:30 harmadik nap

Szóval, hétfőn elkezdtem a P90X-et, aztán kedden abbahagytam...Lehet, hogy kitartóbban kellett volna próbálnom, de az Insanity után annyira unalmasnak, és (elnézést a kifejezésért) bárgyúnak tűnt, hogy már az első alkalom után komoly kétségeim támadtak. Arról nem is beszélve, hogy ugyan megizzadtam az egy órás edzés alatt, de a pulzusom öttel nem emelkedett. Azért ez gáz. De gondoltam, másnap cardio, na az majd jó lesz nekem...nem volt :P Az első negyed órában volt harcos, álló harcos, fordított harcos, meg valami szfinx...na itt már kezdtem kicsit morcos lenni...aztán kb rugdostunk előre, meg hátra, iszonyat kis szériákkal. Ami végképp betette a kaput, az a supernem-banana elnevezésű gyakorlat volt...na ekkorra már szétcseszett az ideg...grrrr...kösz, de ezt soha többet. Biztos szuper volt ezelőtt 15 évvel. és elképzelem, ahogy a 20+-t cipelő amerikai háziasszonyok nyomják a tv előtt, de ez most (nekem) már édeskevés.
Ezért ebéd után, amíg a ded nyomta a délutáni szuszit, előkaptam az Insanity Max:30-at, és mint egy tejbetök, vigyorogva ugrabugráltam :D :D










Aztán szerdán, és ma folytattam...imádom :D ...és már a Z'uram is beszállt :D




2015. április 7., kedd

Pihi, és gluténmentes sajtos tallér

Ma tényleg nem volt torna, de volt helyette süti sütés, vagyis sós rágcsa sütés.
Meglátogatott egy kedves barátnőm, akivel már egy ideje nem találkoztunk, és kiderült, hogy nem eszik glutént, úgyhogy a délutánra tervezett sajtos tallér, amit Betűtésztánál találtam, nem jött volna be.
Úgyhogy gondoltam, hogy kicsit variálok rajta, mert a hozzávalók már megvoltak (na, semmi egetverő), de azért átnézem a szekrényt, miből építkezhetek :)


Hozzávalók, kb 18 darabhoz:

250g sovány túró
2 tojás
3 evőkanál kölesliszt (megőröltem a kölest)
5 evőkanál főtt köles
1 teáskanál só
Annyi barnarízsliszt, hogy viszonylag sűrű masszát kapjunk.
kb. 100 g sajt (nekem most cheddar és eidami) 

A sajt kivételével mindent összekeverünk, érdemes kicsit állni hagyni, hogy a gabona megszívja magát.
A tepsibe kis halmokat rakunk, ellapítjuk, tetejét megszórjuk a sajttal, és 180'C-on, kb 20-25 perc alatt szépen megsütjük

További receptek a https://www.facebook.com/szotyimuvek oldalamon :)

2015. április 6., hétfő

egy hét pihi...ha-ha-ha :D

Na, ennyit az egy hét regenerálódásról...a ma estét egy kis Max Recoveri-vel töltöttem
Azért az ebéd is közrejátszott :)


2015. április 4., szombat

ééééés...vége... :( :)

Két hónappal ezelőtt még nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnt, de ez a nap is eljött. Tegnap volt az utolsó edzősnap, ma pedig megcsináltam az utolsó fit testet.


Elégedett vagyok, és büszke arra, amit elértem. :D

Csak emlékeztetőül, a kezdetek:

derék: 71cm
csípő: 104cm
comb: 59cm
súly 65 kg

és a 9 hét után:

derék: 66cm
csípő: 98cm
comb: 56cm
súly 60 kg

És a 63 nap képekben is :)


Nem mondom, hogy mindig könnyű volt, de közel sem annyira nehéz, mint azt az ember előre gondolja. A diéta, ami nem is volt igazán diéta, inkább visszatérés az életmódváltáshoz, nagyban rásegített, a szemmel látható eredmény pedig megerősített abban, hogy csak ez a járható út.
Persze, ezzel nincs vége!

Új barátom Tony Horton, és az egy hét szünet után vele töltöm majd a délelőtt egy részét :)

...addig is, Boldog Nyulat :)