2015. december 30., szerda

Gyümölcs sushi

Nem szeretem a halat, de a sushit annál inkább...igen, ez kicsit ellentmondásos, tudom, de ez van :)
Az itthoni elkészítését nem is fontolgattam soha, mert olyan misztikusnak tűnt az egész, arról nem is beszélve, hogy a halas dolog miatt nem is nagyon fűlött hozzá a fogam, azért meg, hogy csináljak néhány avokádós, vagy tojásos makit, nem állt szándékomban nekiállni az egész pepecsnek.
Viszont néhány hónapja láttam egy videót a gyümölcs-sushiról, és azóta ki akarom próbálni. Persze, valami mindig hiányzott hozzá itthon, úgyhogy csak tolódott-tolódott...
...de most! A múltkor kaptam sushi rizst, tegnap pedig végre normális áron volt az ananász is, úgyhogy semmi nem állhatott az utamba :) ...mondjuk a kókusztejet elfelejtettem, de amúgy sem szívesen veszek méregdrágán egy dobozzal, inkább elkészítem itthon...szóval, este még beáztattam egy zacskó kókuszreszeléket forró vízbe, kicsit leturmixoltam a botmixerrel, és reggel leszűrtem :)

Szerencsére <3

Nagyon szép, és naagyon finom :) és nem annyira bonyolult, mint azt az ember először gondolná :)




Hozzávalók:

1,5 csésze sushi rizs
2 csésze víz
3 evőkanál nyírfacukor
1 csipet só
1 csésze kókusztej
1,5 teáskanál vaníliaaroma

Gyümölcsök: én most ezeket használtam
ananász (a dobozos ide nem az igazi, mert egyrészt hasábokra lesz szükséged, másrészt a konzervet kb aranyáron vesztegetik. Olcsóbb megvenni egyben, amivel igaz, hogy van egy kis munka, cserébe nem ázik cukros nyálban)
kivi
mangó
eper (most fagyasztott, felengedve, a víz leitatva)

A szószhoz
2 marék bogyós gyümi (fagyasztott)

Az a spéci bambusz-cucc, vagy -mint nálam is- egy sima bambusz, reggeliző alátét
vastag fólia

Először tedd fel főni a rizst a vízzel, cukorral, sóval. Kb 15 perc alatt készül el. Ha puha, öntsd fel a kókusztejjel, és ízesítsd a vaníliával. Tedd félre letakarva, és hagyd, hogy teljesen kihűljön.

Közben tisztítsd meg a gyümölcsöket, az ananászt 1x1 cm-es hasábokra vágd, a kivit hasábokra, és vékony karikákra, a mangóból, zöldséghámozóval készíts lapocskákat, az epret, amennyire tudod, szárítsd ki.

Tedd alulra a bambuszt, rá a fóliát, és kenj rá a rizsből 2-3 lapátnyit. Készíts, nem egészen 1 cm magas téglalapot, sorakoztasd rá a gyümölcsöt, és a fólia, és a bambusz segítségével tekerd fel, minél szorosabban.




Azért óvatosan nyomd, nehogy a rizst lepasszírozd a gyümölcsről :) Tedd félre egy tányérra, és folytasd a következő adaggal.




Ha maradt ki egy kis rizs, vérmérséklettől függően, készíthetsz belőle nigirit (az összegyúrt rizsgombócot, kicsit ellapítva, takarj be egy szelet kivivel, vagy mangóval), vagy, ha nincs kedved már p@csölni vele, csak kanalazd be, tök finom :)




A hengereket megszórhatod kókuszreszelékkel, vagy beboríthatod kivi, vagy mangószeletekkel. A lényeg, hogy szeletelés előtt, kb 20 percre tedd a hűtőbe.



A szószhoz forrald fel a bogyósokat, a nagyobb darabokat törd össze egy villával, és ízlés szerint édesítsd.

Vágj 3-4 cm széles szeleteket, és tálald a szósszal.
Jó étvágyat :)


2015. december 18., péntek

Ajándékok a konyhából, az utolsó pillanatban

Ha hiába kezdted időben, de mégis elcsúsztál, ne a kenyérpirítót, vagy a kávéfőzőt ragadd meg, hanem dobj össze valami gyors, finom, és igazán személyre szóló ehető ajándékot :)

Van olyan, aki nem szereti a mogyorókrémet? Készítsd el otthon, tedd egy szép üvegbe, köss rá szalagot, és már készen is vagy :)


  Ha egy különleges lekvárral villantanál, akkor ezek biztosan megteszik a hatásukat:

A forraltbor lekvár, az igazi, üvegbe zárt karácsony.




A sárgarépa lekvárral pedig a meglepő ízek szerelmeseinek is tudsz újat mutatni ;)



A kókuszlekvár sem egy mindennapi ajándék:



Vagy készítsd magos, aszalt gyümölcsös csokikorongokat.





Csokikorongok, minden jóval



Igaz, hogy már nagyjából három hónapja készülök a karácsonyra (igen…tudom…néha nekem is kínos… :P ), de persze, valahogy mindig az utolsó percre marad néhány ajándék elkészítése. Bár van ennek jó oldala is, például nem ropogtatjuk el, mire aktuális lenne. Ezért jó, ha van a tarsolyban néhány, az utolsó pillanatban is elkészíthető ajándék.
Ilyen ez is, mert amellett, hogy nagyon látványos, és finom, hamar elkészül, és nincs vele sok macera.



Hozzávalók:

Csoki (ét, tej, fehér, vagy ezek tetszőleges variációja)
Magok (dió, pisztácia stb)
Aszalt vagy szárított gyümölcs (áfonya, sárgabarack stb)
Opcionális:
Cukorhőmérő, kakakóvaj


Nálam most dió, pisztácia, és áfonya került bele. A csoki mennyiségét körülbelül úgy számold, hogy egy nagyjából 4cm átmérőjű korong, olyan másfél kocka csokiból lesz.

Ha diót használsz, előbb érdemes megpirítani, hogy le tudd dörzsölni a „héját”. A pisztáciát hámozd meg. A magokat, és az aszalványt vágd apróra, és tedd félre.

A csokit (én 2/3 ét, 1/3 tejcsokit használtam) temperáld. Ez fontos lépés, mert ettől nem fog a csokid elolvadni szobahőmérsékleten, illetve nem lesz foltos, és matt.

Erre több módszer is létezik, de szerintem a következő kettő az, ami mindenféle gyakorlat nélkül is könnyen kivitelezhető, otthoni körülmények között:

1.       A csoki 1/3 részét tedd tálba, és gőz fölött olvaszd fel, de ne melegítsd 40’C fölé. Utána vedd le a gőzről, és apránként keverd hozzá a maradék, apróra vagdalt csokit. Folyamatosan kevergesd. Miközben a csoki felolvad, a megfelelő hőmérsékletűre hűti a keveréked. Ugyanígy tégy a fehércsokival is.

2.       Ez picit macerásabb, de szerintem szebb a végeredmény, mert ezzel igazán fényes, roppanós csokit készíthetsz.

Szintén gőz fölött, olvaszd fel a csokit, ismét kb 40’C-ig. Vedd le a gőzről, és folyamatos kevergetés közben hűtsd vissza 34-35’C-ra. Adj hozzá 1%-nyi kakaóvajat (100g csokihoz 1g kakaóvaj)és hűtsd tovább 31-32 fokosra. …igen, tudom, ez, hogy hangzik, de nem is olyan nehéz. Ha kicsit melegebb, mint a testhőmérsékleted, akkor kb a 40 fokra jó vagy. Ha kb testhőmérsékletű, akkor már meg is van a 35 fok, és ha picit langyosabbnak érzed, akkor ding-ding-ding…megvan a nyertes :D
(bocs, minden cukrásztól, és hozzáértőtől… :))
Aztán ugyanez a fehércsokival is (amíg hűtöd az egyiket, kezd melegíteni a másikat)
Amire mindkét esetben figyelj, hogy ne kerüljön víz a keverékbe.

Ha elkészültél a csokikkal, nincs más dolgod, mint egy kanállal kis korongokat készíteni egy sütőpapírra.



A másik színből cseppents egy pöttyöt a korong közepére, egy fogvájóval készítsd bele örvényeket, végül szórd bele az előkészített ropogtatnivalókat, és óvatosan nyomkodd bele.






Néhány órára tedd a hűtőbe.
Ha teljesen megdermedt, már csomagolhatod is!



+1 A csokis tányért nehogy elmosogasd :) Öntsd fel meleg tejjel, és lepd meg pindurt (vagy Magadat) egy forrócsokival 

Fahéjas-gyömbéres sárgarépalekvár

Ismered azt a helyzetet, mikor látsz egy ruhát, ami annyira sz@rul néz ki a vállfán, hogy muszáj felpróbálni, mert felvéve csak nagyon jó lehet? Mondjuk nem mindig...de van, amikor tényleg! Mintha rád öntötték volna...és nem is érted, hogy miért voltál elsőre bizonytalan. Nnnna! Pont ilyen a répalekvár is!
Igen, tudom, hogy furán hangzik, de szerintem pont ezért kell kipróbálni! Ha szereted a különleges ízeket, nem fogsz csalódni. :)




Hozzávalók: kb 4 darab 500g üvegre

1 kg sárgarépa (én azt a fajtát szoktam venni, amelyiknek kerek a vége)
300-400 g cukor (ízlés szerint. Én nyírfacukorral készítem, az kevésbé édes, mint a hagyományos)
1 csomag vaníliáscukor
1 citrom
2 narancs
1 teáskanál gyömbérpor
1 teáskanál fahéj
1 csomag dzsemfix



Először tisztítsd meg, majd karikázd fel a répát. Tedd fel főni, annyi vízben, hogy bőven ellepje. Főzd puhára, ha közben nagyon fogyna a víz, pótold. Közben hámozd meg, és hártyázd le a narancsot és a citromot, majd vágd karikára.
Ha megpuhult a répa, mehet hozzá a citrom, a narancs és a fűszerek. Néhány perc alatt szétfő a narancs és a citrom, utána turmixold le. Szerintem a botmixer ilyenkor a legjobb barátod, de vigyázz, mert forró, és nagyon fröcsköl. Turmixolás előtt én le szoktam önteni róla némi vizet, de tedd félre, hogyha nagyon sűrű lenne, azzal tudd hígítani.
Add hozzá a cukrot, majd a dzsemfixek. Forrald további 2-3-4 percet, attól függően, milyen sűrűre szeretnéd. Töltsd csírátlanított üvegbe, zárd le, és állítsd a tetejére. Néhány perc múlva már el is készültél vele :)

A répa íze szinte egyáltalán nem érződik, csak halványan találod, inkább a narancs dominál, de nem olyan kesernyés, mint egy narancslekvár. A fahéj és a gyömbér, pedig felteszi az I-re a pontot. Fúúú...mit mondhatnék...próbáld ki, nem fogod megbánni :)



2015. december 15., kedd

Sajtos húsgolyók tejszínes mártásban

Fasírt másképp, avagy főzz abból, ami otthon van, ha nincs időd vásárolni menni :)
...jól sikerült, megtartjuk :)



Hozzávalók 3 főre:

A gombóchoz:
400g csirkecomb darálva
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
1-1 kiskanál szerecsendió és szegfűbors
1 marék parmezán reszelve
2-3 marék zsemlemorzsa
só, bors

A mártáshoz:
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál liszt
200ml tejszín
300ml húsalaplé
bors

200g kagylótészta

A tetejére:
petrezselyem, sajt

Ha náthás vagy, akkor ez most a te recepted :) ha nem, akkor elő a zsepivel, és reszeld le a hagymát. Keverd össze a gombóc hozzávalóit. A zsemlemorzsából annyit tegyél bele (apránként), hogy viszonylag masszív, könnyen formázható masszát kapj. Készítsd belőle kis golyókat, és süsd ki egy nagyon kevés olívaolajon.
Nem kell nagyon átsütni, elég, ha csak megpirul a külső része, hiszen még lesz lehetősége, hogy megsüljön.
A mártáshoz hevítsd fel az olajat, piríts meg a lisztet, add hozzá a tejszínt, és forrald, amíg be nem sűrűsödik. Utána add hozzá a húsalaplevet (én mindig teszek a fagyasztóba, amikor húslevest csinálok, pont az ilyen alkalmakra, mert a kockából készültet nem szeretem) és egy kis borsot. Ha nem elég sós, ízesítsd utána. Tedd bele a kisült bogyókat, és forralj rajta néhányat. Ha nagyon sűrű lenne, egy kis tejjel hígítsd.
Közben főzd ki a tésztát. Keverd össze az egészet, a tetejét szórd meg petrezselyemmel és reszelj rá sajtot. 200'C-on kb 20 perc alatt, enyhén pirítsd rá a sajtot :)

2015. december 9., szerda

Káposztasaláta nyersen

Egy dolog hiányzik a nyárból, a rengeteg friss zöldség. Vagyis, persze most is kapható minden, de az íze, meg sem közelíti a nyáriét. 
Ezért saláta helyett, ma a húshoz káposztasalátát készítettem. 

Emlékszel, hogy pár éve, néhányan tudni vélték a KFC kápsali receptjét? Na, ennek is valami hasonló az alapja, csak én nem folytottam majonézbe és cukorba a káposztát, hanem inkább görög joghurttal kevertem. 
De az a jó ebben a salátában, hogy azt tehetsz bele, amit csak szeretsz. Mehet bele uborka, alma, vagy akár sajt is :)
Az enyémben most ezek vannak :)




Hozzávalók:

1 közepes édeskáposzta fele
1 nagyobb sárgarépa
1 közepes vöröshagyma
Az öntethez:
1 doboz görög joghurt (180g)
1 evőkanál majonéz
2 evőkanál nyírfacukor
1 evőkanál tárkonyecet
Reszelt le a káposztát és a répát a nagylyukú reszelőn, a hagymát vágd apróra. Öntsd nyakon az öntettel, és néhány órára tedd a hűtőbe.  

Tárkonyecetet úgy tudsz készíteni, hogy egy nagy csokor tárkonyt leöntesz ételecettel, és alaposan lezárod. Arra figyelj, hogy ne fémkupakos legyen az üveg, mert az ecet szétmarja.Nem romlik meg, évekig eltartható, így bátran készíts nagyobb adagot.

2015. december 5., szombat

Mikiváró zaboskeksz

Tegnap reggel találkoztam Mrs. Lipton fehércsokis, áfonyás kekszével, ami bizony szerelem volt első olvasásra :) El is készült fél adag (hmmm...csak ennyi vaj volt itthon... :P), a Z'uram úgyis morog alkalmanként, hogy végre enne valami olyan sütit is, amiben "rendes" alapanyagok vannak...no comment...

Elkészült, persze el is fogyott, (még tegnap este) és tényleg nagyon finom, de bevallom, nekem édes volt nagyon, pedig a megadott cukornak csak egy részét tettem bele.
Az eredeti receptet itt megtalálod, próbáld ki, hidd el érdemes, és tényleg hamar kész van.

Viszont mivel mikulásvárónak szántam, és hát ugye csak holnap jön az öreg, gondoltam a következő adagon kicsit variálok. Így született meg a saját változatom. Az íze szinte nem változott, de az alapanyagok az általam preferáltak :)




Hozzávalók:
egy tepsihez, kb 15 darab

50g kókuszolaj
30g lágy barna nádcukor
3-4 evőkanál folyékony édesítő 
1 tojás
70g zabpehelyliszt
30g zabpehely
1/4 kávéskanál sütőpor
csipet só
egy-egy marék aszalt áfonya és dió
8 kocka étcsoki (kb 50g)

Pirítsd meg a diót, dörzsizd le a héját, és aprítsd fel nagyobb darabokra. Ez a lépés elhagyható, de szerintem sokkal finomabb a dió, ha picit megpirítod, ráadásul nem lesz keserű, ha leszeded a héját.
Keverd el a nádcukrot az olajjal, mérd hozzá az édesítőt, és alaposan dolgozd el a tojással. A szárazanyagokat keverd össze egy tálban, és öntsd hozzá a nedvesekhez. Keverd jól el, majd add hozzá az áfonyát, diót, és a felkockázott csokit.
Tedd a hűtőbe, és kapcsold a sütőt 180'C-ra. Amíg bemelegszik, addig a tészta egy kicsit megkeményedik, és könnyebb lesz vele dolgozni.
Kanállal készíts kis halmokat a sütőpapírral bélelt tepsibe, de hagyj kb 5 cm távolságot, mert szét fog terülni a tészta.
8-10 perc alatt elkészül, de vigyázz, ne süsd túl, mert nagyon kiszárad.

2015. november 23., hétfő

Forralbor lekvár

Múlt héten, mikor elsuhantam a piacon az egyik pult előtt, a szemem sarkából vettem észre, hogy az egyik üvegen üvegen a forraltbor lekvár feliratot, minek következtében egyből nyomtam egy satuféket, meg egy 180 fokos fordulatot. Szóval, sajnos nem az én fejemből pattant ki a dolog.
Viszont bárki volt is az ötletgazda, köszönet neki, mert ez valami isteni.
Maga, az üvegbe zárt karácsony <3 Egyébként ajándéknak is tökéletes, főleg, ha az utolsó percre hagytad a dolgot, és gyorsan kell valamit készíteni :) Azért arra számíts, hogy masszív "cefreszag" lesz a lakásban, úgyhogy ne vendégvárás előttre időzítsd a készítését :)

Ez az én variációm:



Hozzávalók:
3 közepes alma
2 narancs leve (kb 100ml)
3 dl száraz vörösbor (én a Simon Pince-Pinot Noir száraz vörösét használtam...naagyon finom, itt szoktam beszerezni)
100g nyírfacukor
forraltbor fűszerkeverék (én a Fűszerész, gyümölcsös keverékét használtam), vagy
fahéj(rúd), szegfűszeg (őrölt) stb, ízlés szerint
1 tasak Dzsemfix vagy pektin a sűrítéshez



Tisztítsd meg az almát, és negyedeld el.
Csavard ki a narancsok levét
A fűszerkeveréket tedd egy textil, vagy organza tasakba, hogy a kis darabokat ne keljen kihalászni a végén.
Tedd egy lábosba az összes hozzávalót, öntsd fel a borral, és kezdd el főzni.
Főzd, amíg az alma meg nem puhul, ez kb 30-40 perc. Vedd ki a tasakot és/vagy a fahéjrudakat.
Turmixold össze, tedd vissza a tűzhelyre, és tedd hozzá a dzsemfixet, vagy a pektint. (Én most dzsemfixet használtam hozzá). Még 2-3 percet forraltam, majd kifőzött üvegekbe töltöttem. Ha pektint használsz, néhány napig dunsztold. :)

Bár sokáig fő, azért marad alkoholtartalma, így csemetéknek ne kínáld. Nekik készíts inkább piros szőlőléből :) 


2015. november 17., kedd

Mátrai borzaska

...vagy Kárpáti borzaska? Sosem tudom, mindenesetre reszelt krumpliba forgatott hús. És tejföl...no, meg sajt :) Na persze nem a hagyományos burgonya, hanem a kis narancssárga kedvencünk.

Tudtad, hogy egy darab édesburgonya biztosítja a napi javasolt A-vitamin bevitel kétszeresét és a napi C-vitamin szükséglet egy harmadát. Gazdag B6 vitaminban, rostban, vasban és káliumban, nagyon kevés zsiradékot és nátriumot tartalmaz. És az sem elhanyagolható, hogy nagyon finom.

Na de visszatérve...ez az étel nagyban hasonlít a brokkoli borzaskára, csak itt nem brokkoliba forgatunk, hanem - igen, jól gondolod - édesburiba. És persze, hogy a sütőben sütjük ki, mert minek áztatnánk olajban, ha nem muszáj.



Hozzávalók 3 főre

1 csirkemell filé

2 közepes édesburgonya
3 tojás
6-8 evőkanál zabpehelyliszt
só, bors

A csirkemellet vágd nagyobb (de inkább lapos) darabokra, sózd be, tedd félre egy kicsit.
A krumplit reszeld le a nagylyukú  reszelőn, és keverd hozzá a többi hozzávalót.
Forgasd lisztbe a csirkemellet. 
Mivel a massza nem áll össze annyira, hogy mártogatni lehessen, kanállal halmozz belőle a sütőpapírra akkora méretben, mint a hús, amit be akarsz vele borítani. Tedd rá  a husit, és egy másik adag masszával takard be gondosan. Nem kell, hogy nagyon vastag legyen a krumpliréted, de ne is legyen nagyon vékony.
180'C-on kb 40 perc alatt megsül. Félidőben érdemes óvatosan megfordítani. Én a végén kicsit meg is grilleztem, hogy jobban megbarnuljon.
Tálalásnál tehetsz rá fokhagymás tejfölt, és reszelt sajtot. Köretnek pedig saláta, vagy valamilyen savanyúság passzol hozzá :)

2015. november 12., csütörtök

Édesburi rózsa

Bár a krumpli nem túl gyakori vendég nálunk, az édesburgonyát nagyon szeretem. Készült már többféle variációban, nekem chipsként a kedvencem...tudod, sütőben, olaj nélkül, jó fűszereresen ;)
Tulajdonképpen ez is az, csak kicsit más formában készült el :) Egyébként, ha el akarnád kápráztatni a családot, de nem szeretnél órákat tölteni a konyhában, akkor ez remek módja ennek :)
Gyors, látványos, és a hab a tortán: finom :)



Hozzávalók 2 főre

1 közepes édesburgonya (olyat válassz, ami hosszú, és viszonylag vékony, hogy csak karikázni keljen)
2-3 lap tortilla (ha nem szereted, akkor levelestésztát is használhatsz hozzá)
ketchup
só, fűszer
muffin forma a sütéshez.



Először sikáld meg alaposan a krumplit (vagy hámozd meg, de szerintem szép a vörös héj rajta)
Vágd vékony, kb 1,5mm vékony karikákra. Szerintem ez az egyetlen dolog, amin elcsúszhat a dolog, mert ha nagyon vastag, nem tudod feltekerni szépen, de ha nagyon vékony, hamar megég a széle, a közepe pedig kemény marad.
 

Tedd egy tányérra, és mehet kb 4 percre a mikróba. Addig, amíg meg nem puhul annyira, hogy meg tudd hajtani.
Vágj, kb 4 cm-es csíkokat a tortillából, nyomj rá egy csík ketchupot (vagy amilyen szószt szeretsz...a majonéz nem biztos, hogy jó választás :) ) sorakoztasd rá a karikákat átlapolva, hajtsd rá a tortilla alsó részét, és tekerd fel. El fog törni a tortilla, de ne foglalkozz vele, megtartja a karikákat.







Én szilikonos, különálló muffin formában szoktam sütni, de természetesen a hagyományos is tökéletes. Ha nem szilikonos, akkor érdemes kikenni picit, nehogy véletlenül beleragadjon.






Ha elkészültél, szórd meg pici sóval, és a kedvenc fűszerkeverékeddel. (én most gyros fűszert tettem rá)



Süsd 200'c-on, kb 15 percet. Figyeld közben, mert hamar megpuhul, és nehogy odaégjen.

A végén zsebeld be az elismerő szavakat és dicséreteket :)

2015. november 6., péntek

Nutella

Ismét egy régi recept került elő, évekkel ezelőtt készítettem először, aztán sokáig nem. Pedig nagyon finom, és bár nutellának hívom, inkább mogyorókrémnek kellene nevezni.
A boltihoz képest sokkal csokisabb, és valahogy sokkal mogyorósabb is. Persze az állaga nem lesz olyan krémes, mint az üzletben kapható - legalábbis nekem még sosem lett annyira, mivel itthon darálom a mogyit - viszont nincs is benne annyi vacak, mint abban. 
Mindenesetre, most valamiért megint eszembe jutott, és tegnap végre sikerült vennem cukrozatlan sűrített tejet. Egyébként hihetetlen, hogy mindenhol csak a cukrozott fajtát lehet kapni.



Hozzávalók: 
100 g törökmogyoró
100 g étcsoki 
50-60 g nyírfaporcukor (ki mennyire édesszájú)
125ml cukrozatlan sűrített tej (én a csökkentett zsírtartalmút használtam)
50 g vaj, vagy kókuszolaj (ez inkább csak azért, hogy krémesebb, sűrűbb legyen az állaga, szerintem az ízén nem változtat)

A mogyit daráld le a kávédarálón, vagy az aprítóban. Néhàny percig eltart, ne add fell. Ha nincs aprítód, vagy kávédarálód, akkor mozsárban is összezúzhatod, de ez elég kemény meló, úgyhogy kitartás. Gőz fölött, vagy mikróban olvaszd meg a csokit. Melegítsd össze a tejet és a vajat. Boríts össze mindent, és keverd el alaposan. Öntsd üvegbe, és tedd a hűtőbe néhány órára. 
Ha notórius nutellafaló vagy, akkor nem biztos, hogy ezt Neked találták ki, hiszen, ahogy mondtam, ez nem a bolti pontos mása. Ha azt várod, csalódni fogsz. Ez "csak" mogyoró, és csoki, remek kombinációja, a műanyag nélkül 😉









2015. november 2., hétfő

Mini twix szaloncukesz ;)

Nnnna, ez bizony nem a diétás darab, cserébe jaaaj, de jóóó :)
Lágy karamell az omlós kekszen, mindez csokiba forgatva. Igazi merénylet :)

Ugyan kicsit marecásabb, és hosszabb idő elkészíteni, de megéri a fáradtságot, mert nemcsak  finomabb, mint a bolti, hanem sokkal olcsóbb is.



Hozzávalók:
 kb 20 minihez

A kekszhez:
5 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 tojás
60g porcukor
150g liszt
4g sütőpor
1 tk vanília aroma

Vajat keverd habosra, add hozzá a cukrot, majd a tojást.
Mehetnek bele a szárazanyagok. Ha nagyon lágy lenne, akkor még egy kis lisztet keverj hozzá. Egy viszonylag lágy, de gyúrható tésztát kapsz. Egy órára tedd hűtőbe.
Nyújtsd ki kb 4-5 mm vastagra, és vágj belőle 1,5 cm-es csíkokat. Hagyhatod hosszabb darabokra, vagy (ahogy én is) felvághatod kb 3-3,5 cm-es négyzetekre is. Attól függ, hogy csokiszeleteket, vagy falatkákat szeretnél. A tetejét szurkáld meg két fogpiszkálóval, hogy a karamell minél jobban beleragadjon.
Bár ez nem nagy adag, de a twix-hez egészen kevés kell, úgyhogy kb az egy harmadát darabold így, a többit egyszerűen szúrd ki pogácsaszaggatóval, vagy valamilyen más formával. Ha az egészet csokinak szeretnéd, akkor majd a karamellből kell dupla adag.
180'C-on, 15 perc alatt megsül.

A karamell réteghez:

200ml habtejszín
100g cukor
1 evőkanál méz
20-30 g vaj

A vajon kívül mindent önts egy lábosba, és kezdd el melegíteni. Folyamatos kevergetés mellett sűrítsd be, ez  kb 20-25 percet vesz igénybe. Ha már nehezebb keverni, és lassú keverésnél is látod a lábos alját, akkor jó (úgy is ellenőrizheted hogy pohárba hideg vizet engedsz belecseppented a karamellt, és ha összeáll, mire leér az aljára, akkor jó).  Nálam a karamell mindig sós, úgyhogy egy csipet sóval szoktam ízesíteni. Sokkal jobban kihozza az ízét. Vedd le a tűzről, és keverd bele a vajat. Öntsd egy sütőpapírral bélelt 10x20cm-es formába. A még olvadt karamell tetejére, az aljukkal felfelé, sorakoztasd fel a kihűlt kekszeidet, és tedd a hűtőbe egy órára.



Ha kihűlt, még mindig a keksz felőli oldalon, egy éles, bevajazott késsel vágd darabokra a kekszek mentés. Forgasd át a keksztalpára, és tedd vissza a hűtőbe még egy órára.
Addig készítsd el a temperált csokit, és forgasd bele a teljesen lehűlt darabokat. Hűtőben dermeszd keményre :)
Azért hangsúlyozom ennyire a temperálást, mert nincs annál bosszantóbb dolog, mint mikor a csodás műveid azért nem lesznek tökéletesek, mert ha kiveszed a hűtőből, pillanatok alatt olvadásnak indul. Én a kakaóvajas módszert használom.

2015. október 31., szombat

Rumos szaloncukor

Na jó, azért nem terveztem, hogy megint szaloncukrot gyártok, de ez maradékmentés volt :) Igaz, hogy kicsit a kabátot a gombhoz, de nem ez lesz az első eset.

Muci reggel meghagyott egy fél banánt, és sajnáltam volna, ha megbarnul, úgyhogy lett belőle szaloncukor...
A sportszelet receptből indultam ki, és azon variáltam kicsit.



Hozzávalók:
a szokásos kb 16 darabhoz

1 nagyobb banán fele, vagy egy nagyon mini
40g kókuszliszt
40g zabpehelyliszt
1 evőkanál holland, zsírszegény kakaópor
1 evőkanál nyírfaporcukor
20-25 ml rumaroma (ízlés szerint lehet több is, de óvatosan, mert nagyon híg lesz)
1 tk vaníliaaroma

Kóstolgass! :) Ha nagyon híg, kakaóval sűrítsd, ha nagyon sűrű, rummal (vagyis aromával) hígítsd kicsit.

A banánnal kezdve, mindent bevágtam az aprítóba, és jól "összegyúrtam". Aztán jött a szokásos, egy órára a hűtőbe, letakarva, hogy a zab megszívja magát, golyóformázás...vagyis inkább ovális, kicsit vissza a hűtőba, amíg elkészül a csoki. Ezt most fele ét, fele tejcsokiba forgattam, mert még maradt a tegnapi étcsokiból, azt egy picit felmelegítettem gőz fölött, amíg a tejcsokit felolvasztottam a mikróban (óvatosan, alacsony fokozaton, alkalmanként átkeverve, mert könnyen megég) Belekevertem a kakaóvajat, és így kevertem hozzá a tegnapi maradékhoz. ...na, ha ezt olvassa valaki, aki tényleg ért ehhez, most biztos sikítófrászt kap...
A helyes temperálásról itt találsz tippeket, én a kakaóvajas utat választottam.

A cukrok megfürödtek a csokiban, aztán mentek a sütőpapírra, majd a hűtőben hűsöltek.

...oké, hogy nem lett nagy adag...de vészesen fogy... :) 

2015. október 30., péntek

Diós szaloncukor

Annyira ízlett a mákos-meggyes szaloncukor, hogy nem bírtam magammal, megint készült, most diós változatban. Az alap hasonló, de kicsit variáltam az elkészítésén.
Nem tudom, hogy az alapanyagok, vagy a készítés miatt, de nekem állagra, és ízre is, nagyon hasonlít a marcipánra. Csak ebben nem a mandula, hanem a dió íze érezhető. Szerintem fúú, de finom lett, legközelebb kipróbálom a mákosat is, ezzel a módszerrel.

Bocs a mértékegységekért, egy kedves barátnőm a múltkor megemlítette, hogy mi a fene ez a harmad, meg negyed...pláne nyolcad csésze, de az az igazság, hogy van nekem ez a remek, kis "cup" készletem, amiben még fél, és negyed evő-és teáskanál is van a csészék mellett, úgyhogy én azt használom, szinte mindenre. Ha nagyon zavaró, szólj, és legközelebb szívesen méricskélek grammra :)




Hozzávalók: (250ml-es csészével mérve)
kb 15-16 darabhoz

2/3 csésze dió
1/3 csésze zabpehelyliszt
1/4 csésze pornyírfacukor
1 evőkanál méz
2 evőkanál víz

100g étcsoki a bemártáshoz

Először pirítsd meg a diót. Még melegen tedd egy konyharuhába, és alaposan dörzsöld át, hogy lejöjjön a barna héj. Kávédarálóban, vagy aprítóban daráld minél krémesebbre.
A cukorból, mézből, vízből készítsd szirupot. Nem kell sokáig forralni, csak olvadjon fel a cukor.
Öntsd a dióhoz, keverd el alaposan. A zabpehelylisztet fokozatosan adagold hozzá. Most jön a legnehezebb rész, - legalábbis számomra, mert ilyenkor már türelmetlen vagyok - tedd hűtőbe, és hagyd teljesen kihűlni.
Készítsd el a gombóckákat, és tedd vissza a hűtőbe, amíg a csokit előkészíted.

Ez az adag már tisztességesen temperált csokival készült. Bevallom nem hittem volna, hogy ennyivel könnyebb dolgozni így a csokival.

A temperálásra a három módszert itt olvashatod, én a kakaóvajas variációt használtam.

Kakaóvajat kaphatsz a bioboltban, vagy ha van egy kis mázlid, kicsit pillázol a patikában, és végső esetben beígérsz egy kis kóstolót, akkor a gyógyszertárban is vehetsz harmad áron. Ha van egy jó fej háziorvosod, aki felírja receptre (nekem nincs, úgyhogy maradt a pillázás, meg a kóstoló) akkor konkrétan fillérek. Ne vegyél sokat, mert nagyon-nagyon kevés kell belőle, viszont a lejárati ideje 8-10 hónap.

Elkezdtem melegíteni gőz fölött az 50%-os étcsokit. Mivel nincs cukorhőmérőm, az ujjamra hagyatkoztam. Mikor a csoki nagy része felolvadt, de még maradtak benne darabok, levettem a gőzről. és az asztalon kevertem tovább. Folytonos kevergetés közben visszahűtöttem kb testhőmérsékletre, és beletettem a porított kakaóvajat. 100g csokihoz 1g kakaóvaj kell. Alaposan összekevertem, kicsit még hűtöttem, és utána kezdtem mártani a cukrokat. Sütőpapíron dermeszd meg a hűtőben.
Érdemes egy éjszakát állni hagyni, reggelre pedig kész az isteni, roppanós csokiba mártott, diós fincsiség.  

Ja igen...már bekeverve a rumos, ha este sikerül bemártanom őket, holnap hozom a receptet ;)

2015. október 29., csütörtök

Mákos-Meggyes szaloncukor

Azt hiszem, hogy a néhány nappal ezelőtti "egeres" hírek hatására az idén több háztartásban készül majd házi szaloncukot, mint eddig :)
Bevallom nem vagyunk vagy szaloncukor fogyasztók, de azért ez mégiscsak egy tipikusan a karácsonyhoz tartozó nass, úgyhogy tegnap mi is készítettünk egy próbát Grétivel.
Örök kedvencem a mák, pláne a mákos szaloncukor, amit először kb 10 éve kóstoltam először. Azóta is keresem azt a fajtát, de soha nem sikerült újra rátalálni.

Úgyhogy egyértelmű volt, hogy ez lesz az első íz :) Aztán majd jön a karamell...meg a dió...és a rumos...
A zabpehelyliszt azért került bele, mert egy viszonylag semleges ízű alapot szerettem volna használni.
Így, kis túlzással, még egészségesnek is nevezhetjük ;)
 



Hozzávalók (nem bonyolítottam túl)
kb 16 darab lesz belőle

1/3 csésze zabpehelyliszt
1/3 csésze darált mák
1/4 csésze nyírfaporcukor (vagy más, általad használt édesítő)
1,5-2 evőkanál házi meggydzsem (az enyém elég sűrű, ha hígabb lenne, akkor kevesebb kell bele)

Keverj össze mindent. Egy sűrű, gyúrható masszát kell, hogy kapj. Kicsit tedd félre a hűtőbe, hogy a zab megszívja magát.

Gyúrj belőle pici, ovális formákat, és forgasd temperált csokiba. A bemártott szaloncukikat sütőpapírra raktam, arra nem ragad rá.

Háát igen, a temperáláson még dolgoznom kell... én így csináltam, (bár ezt túlzás temperálásnak nevezni, de így szobahőmérsékleten nem olvad, kézben még hamar)

A csoki 2/3-át felolvasztottam gőz fölött (vigyázz, nehogy víz kerüljön bele). Levettem a gőzről, és apránként hozzákevertem az apróra vágott maradék csokit. Ebbe forgattam az előzőleg lehűtött "tésztát"
Amikor nagyon besűrűsödött, visszaraktam kicsit a gőz fölé.

A helyes temperálásról itt olvashatsz

Ha kész vagy, mehet a hűtőbe, dermedésig. Utána csomagold, vagy csak csemegézd el az első adagot, és kísérletezz Te is.:)

2015. október 22., csütörtök

Almás-pite ízű energiaszelet

Ez a recept elsőre kicsit macerásnak tűnik, de igazán nem az, mi csemetével készítettük el, és még így sem tartott 20 percnél tovább. Persze nagy előny, hogy még van a nyáron eltett almaszószból, és csak ki kell nyitni az üveget.
Egyébként hidd el, érdemes készíteni egyszerre egy nagyobb adagot, és dunsztolni, mert nagyon sok receptben szerepel, és remekül ki lehet vele váltani például a túl sok zsiradékot a süteményekben.

Az eredeti recept egyébként valahonnan a Pinterestről való, kicsit variáltam rajta. Az enyémhez ezekre lesz szükséged:



Hozzávalók:
1 csésze zabpehelyliszt
1/4 csésze kókuszliszt
1/4 csésze pekándiós fehérjepor (helyette használhatod a két liszt keverékét)
1 teáskanál folyékony édesítő
1 teáskanál fahéj
0,5 teáskanál almáspite fűszerkeverék 
0,5 teáskanál szerecsendió
1 púpos evőkanál mogyoróvaj (ha nincs otthon, darálj krémesre földimogyorót)
1/4 csésze méz
1/4 csésze almaszósz

Szórd tálba a szárazanyagokat
Melegítsd össze a mogyoróvajat, a mézet és az édesítőt, majd keverd hozzá az almaszószt
Keverd össze az egészet egy villával, majd ess neki kézzel. Sütőpapíron készíts belőle egy kb 1 cm magas téglalapot, és éles, vékony késsel vágd a Neked tetsző méretűre. Tedd egy órára hűtőbe a papíron, majd tartsd zárható dobozban, hogy ne száradjon ki. Elvileg két hétig eláll, de nálunk két nap alatt elfogyott, úgyhogy ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom ;)



Fűszerkeverékek

Gondoltam csinálok egy bejegyzést, amiben összeszedem a házi fűszerkeverékeket, hogy ne keljen minden receptnél külön leírni, illetve ha keresel valamit, egy helyen legyen :)





Sütőtök fűszer:
Pumpkin Pie Spice

3 evőkanál fahéj
1 teáskanál gyömbér
1,5 teáskanál szerecsendió
2 teáskanál szegfűszeg
1,5 teáskanál mézeskalács fűszer


Almáspite fűszer:
Apple Pie Spice

1,5 teáskanál mézeskalács fűszer
0,5 teáskanál kardamom
 3 teáskanál fahéj
 1 teáskanál szerecsendió


Gyros fűszerkeverék:

3 evőkanál só
1 evőkanál pirospaprika
2 teáskanál bors
1 evőkanál petrezselyem
2 gerezd fokhagyma, vagy fokhagymapor (az utóbbival tovább eltartható)
1 evőkanál oregánó 

Kókuszlekvár

A kókuszlekvár megszületése a véletlen műve. A minap elkészült mogyoróvajas csirke után maradt egy bő, fél doboz kókusztejszín. Nem volt semmi konkrét elképzelésem, hogy mi legyen vele, viszont nagyon sajnáltam volna, ha az enyészeté lesz, úgyhogy majd lesz valami alapon, tegnap este nekiálltam.



Hozzávalók (kb. 2 x 0,75ml üvegre)

250ml kókusztejszín
1-2 evőkanál nyírfacukor (én 2 ek-al használtam, bőven elég édes lett)
2 evőkanál kókuszliszt
1 púpos teáskanál kukoricakeményítő, vagy 1 csapot tk útifűmaghéj, de ha lehet, darálva

Először elkezdtem melegíteni a tejszínt a cukorral. Azért kell a nyírfacukor, mert az nem karamellizálódik, így szép, fehér marad a krém, nem barnul be, és nem karamellkrém lesz a vége...ami szintén nagyon tuti, de most nem ez volt a cél :)
A kókuszlisztet apránként szórtam hozzá, folyamatos kevergetés mellett. Kb 10 perc után már szépen sűrűsödött, de még nem volt az igazi, úgyhogy ment bele a 3 evőkanál vízben feloldott keményítő. Néhány rottyantás után, már isteni sűrűen, elzártam a tűzhelyet, az üvegekbe töltöttem és éjszakára dunsztba tettem. Reggel pedig várt a csodás, sűrű, krémes kókusz. Hasonlóan használhatod, mint a sütőtökvajat, vagy egyszerűen kanalazd ki az üvegből ;)

Sütőtökvaj

A napokban, mikor ebédre, köretnek sütöttem, maradt parlagon egy fél, és -micsoda szerencse- pont aznap küldött egy receptet a Drágám, amibe szintén tök kellett. Amúgy is állandó kérdés hogy mit reggelizzünk, mert a felvágott köszi, de inkább kösz nem, és néha jó egy kis változatosság. Úgyhogy lett nekünk sütőtökvajunk :)

Egyébként döbbenet, hogy ez a zöldség milyen hihetetlenül variálható.
Bevallom ezidáig én is csak a hagyományos süsd meg, és jó étvágyat variációt ismertem, de mostanában egyre több receptben használom. Ilyen meglepetés ez a sütőtök vaj is (most komolyan...kinek jut eszébe ilyen... :) ), aminek az eredeti receptjét itt találod. Az eredetihez képest az enyém:

Hozzávalók:

425 g sült tökpűré
60g lágy barna nádcukor
90g méz
100g almaszósz (recept itt) +3 evőkanál víz
fél citrom leve
2 és fél teáskanál tökfűszer, vagy mézeskalács fűszerkeverék
1 teáskanál fahéj

Az egészed borítsd bele egy lábosba, és kezdd el főzni közepes lángon. Akkor jó, ha lassan pöfékel (...na, tudod). "forrald így 20 percig, folyamatos kevergetés közben, nehogy leégjen. Én a gumi spatulára esküszöm, de bármi megteszi, amivel alaposan át tudod forgatni. 20 perc után szépen be fog sűrűsödni, tedd üvegbe, és ha kihűlt, tárold a hűtőben. A forrás szerint két hétig áll el.
Egy éjszakányi hűtés után, nagyon sűrű, tényleg vajra hasonlító, fűszeres krémet kapsz, amit kenhetsz palacsintára, gofrira, kalácsra, vagy az én esetemben (mire másra ;) ) sütőtök kenyérre :)



2015. október 18., vasárnap

Csináld magad...

Szóóóval...úgy kezdődött, hogy tegnap láttam egy képet. Egy sodrófáról. Olyan kekszmintázós fajtáról (valami szép, hangzatos neve biztos van). Na és persze karácsonyi mintával...éés, természetesen, ez megint egy olyan dolog, ami nélkül valaki, aki már nyáron a Jingle Bells-t hallgatja, nem élhet (na igen...ez én volnék).
Úgyhogy lázas keresgélésbe kezdtem, kértem segítséget a karácsonyos fb csoportban. A lányok nagyon aranyosak voltak, kaptam is rögtön néhány tippet, de egyik sem az volt, amit kerestem. Hasonlót találtam csak, csilliárdokért, és hááát, azért van az a lélektani határ, amit nem, és nem vagyok hajlandó átlépni...

Mit tehet ilyenkor az ember lánya?
Naná, hogy nekiáll, hogy elkészítse magának :) :)

Úgyhogy másnap, -vagyis szombat reggel- a kínaiban, vettem egy sodrófát (ez volt a könnyebbik fele), és megfűztem a Zuram, hogy valahonnan kotorja elő a gravírozónkat (ez volt a nehezebb része).
Különben mekkora mázli, hogy a férjem előrelátóan beszerez ilyen eszközöket. Elvégre minden háztartásban jó ha van egy ilyen darab, igaz?

Aztán amíg csemete aludt, lelkesen nekiestem a sodrófámnak.
Mikor befejeztem, átcsiszoltam az egészet egy csiszolópapírral, átkeféltem egy körömkefével, és gyorsan begyúrtam egy vajas kekszet, hogy nyomban kipróbálhassam :)

Ha te is ennyire elvetemült lennél, hogy ilyenre adod a fejed, akkor néhány tipp:

Amire szükséged lesz: (természetesen az előrelátó oldalbordán kívül)



1 minél rövidebb, fa sodrófa
1 kézi gravírozó (készülj rá, hogy ez bizony izommeló, mert nem elég tartani a dögnehéz gépet -ami minden perccel egyre nehezebb lesz- de még tolni is kell a fába, mert a simogatás ide kevés :P)
pici, gömb alakú, gyémánt csiszolófej 
közepesen durva csiszolópapír
ceruza, radír
ha van, nem árt egy védőszemüveg, hogy a szemed ne menjen tele porral, és valami vastagabb, összehajtogatott textil, hogy a fa ne csúszkáljon


Ha még soha nem használtál hasonló szerszámot, akkor érdemes eleinte óvatosan, lassú fokozaton karcolgatni, de gyorsan rá fogsz jönni, hogy így sosem végzel, úgyhogy utána tekerd feljebb bátran :)
Nem árt előrajzolni a mintát, de felesleges túl aprólékosan, ez úgyis szabadkezi meló. Legalábbis nekem nem annyira sikerült követni a vonalakat. Inkább csak az elhelyezkedés, és a méret miatt érdekes.
Ha már úgy látod, hogy szép, mély barázdákat csiszoltál a fába, akkor azt szorozd meg kettővel, és csinálj még mélyebbeket. Komolyan, tapasztalat. Nagyon aprólékos mintákat nem érdemes tervezni, hacsak nincs nagyon vékony csiszolófejed hozzá.
Az első adag csúfos bukás volt, mert nem volt elég mély a vájat, nem maradt meg a minta rendesen a tésztában, főleg nem sütés után. Úgyhogy újra nekiestem, és alaposan kimélyítettem a mintát. (Bocs szomszédok) Így már sokkal szebb lett az eredmény, de még keresem azt a kekszreceptet, amivel igazán, tökéletesen látszani fognak a pelyheim :) Addig is, ezt használtam:




A kekszrecept:

250g liszt
1/2 csomag sütőpor
csipet só
120g vaj
100g porcukor (!)
1 csomag vaníliás cukor
1 tojássárgája


A vajat habosítsd fel, mehet bele a cukor, vaníliás cukor, és a tojás.
Apránként keverd bele a sütőporral elkevert lisztet.
1 órát pihentesd a hűtőben.
Utána nyújtsd ki (kb 5mm), de arra figyelj, hogy hogy ne legyen nagyon vékony, mert a mintás sodrófát alaposan rá kell nyomni, úgyhogy ezt kalkuláld bele.
180'C-on süsd aranybarnára.
Gondoltam rá, hogy az alját bevonom csokival, de mire nekikezdtem volna, a család már apránként elkóstolgatta a kekszet, úgyhogy ezt inkább hagytam :)